Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1932
4 anyagi soránál fogva rászorult. Hogy legyen annak a jóravaló, szegény diáknak is egy boldog napja az iskolai évben, amikor a bizonyítvány erkölcsi jutalmán kívül anyagi elismerésben is részesül. S még e főcélnak is hány kedves mellékzöngéje is van! A nagyobb alapítványok legtöbbször úgy rendelkeznek, hogy ugyanaz a diák kapja meg a jutalmat, mígcsak gimnazista s mígcsak megérdemli. Sőt olyan is volt, amelyik az egyetemi tanulmányok teljes befejezéséig segítette a tanulót. A jólelkű plébánosok, mint Egyházuk gondos szolgái, nem egyszer kikötik, hogy a jutalmat csak az a tanuló kaphatja, aki egyházi pályára lép. Alig van olyan tantárgya az iskolának, amelyiknek külön kedvelése nem járt volna külön jutalommal. Egyik alapító a vallástanban tanúsított előmenetelt jutalmazza, vagy a magyar irodalomban, vagy a történelemben mutatott szorgalmat, másik a földrajzi tudást, a mennyiségtan vagy fizika tanulását értékeli, sőt van olyan, amelyik különlegesen a csillagászat iránt való érdeklődést becsüli meg. Viszont szinte gondolatkeltő az, hogy a klasszikus nyelvekben és a német nyelvben elért jeles eredményt egyik alapítónk sem jutalmazza. A főcélhoz tartozik sok alapítványnak az a rendelkezése is, hogy a jutalmat bajai születésű, legalább bajai illetőségű tanuló kapja, csak ha ilyen nincs, juthat másnak. így válogatott a nemes patriotizmus. Az a familiáris érzés is érthető, hogy a jótevő saját nevét viselő, családjából eredő, vagy hasonló társadalmi osztályból született diákon akar első sorban segíteni. Mellékcéljuk a legnemesebb önzés kielégítése : az alapító meg akarja örökíteni saját nevét, vagy kedves embere emlékét. Mennyi e szándékban a változatosság ! Az emberi léleknek mily kedves zárai pattannak fel, hogy a szeretetnek, jóságnak, megbecsülésnek és hálának áradata ömöljön a későbbi nemzedék elé. Egyik édesanyjának, édesatyjának nevére teszi az alapítványt, hogy az őrizze drága nevüket. Másik korán elhúnyt fián érzett fájdalmát csillapítja azzal, hogy legalább alapítványában éljen a kedves név tovább. A 48-as öreg honvédok a „honvéd“ szónak akarnak emléket állítani alapítványukkal. Bende püspököt az intézet iránt érzett tanítványi hála ösztönzi a szegény diákok gazdag jutalmazására. Boromisza Tibor, a másik püspök, szeretett tanárja nevét akarja óvni a feledéstől. Werner Adolf meg Kálmán Kolos tanítványai azt akarják, hogy legalább egyszer egy évben, a jutalmazó Tedeum-os napon, hangozzék a szeretett tanár neve a szeretett iskola falai közt. „Hirdesse az alapítvány az idők végtelenségéig jó tanárunk emberbaráti szeretetét“ — mondják a kedves tanítványok, S mikor egy-egy jó tanár, egy-egy Berényi Dániel-jóbarát emlékét meg akarják örökíteni, siet filléreivel mindenki, leomlanak a társadalmi és vallási választófalak : az elhúnyt jó pásztor szeretete, a hála érzése egy akolba terel mindenkit, „Örök emléket“ akartak állítani, „az idők végtelenségéig“ akarták
