Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1931

- öó ­méltóságod olőtt. Teljesítését mindig meghiúsította az a rideg és felebbezíietetlen való­ság, hogy a tulajdonos és építésre kötelezett Tanulmányi Alapnak erre a célra nincs anyagi ereje. Ha talán ez a rideg valóság ma is fennáll, a viszonyok kényszerítő volta miatt ma mégsem halkíthatjuk meg kérésünk szavát. Sőt annál nagyobb bizalommal fordulunk akkor Na gyniélt óságod hoz, szegény országunk kulturájáiisk regenerátorához, avval a gondolattal, méltóztassék lehetővé tenni, hogy a kultusztárca terhére, állatni pénzen restauráltassék intézetünk. Ugy érezzük, még ehhez a kötelemhez is jogunk van. Csonka országunk déli szögletében hatalmas fejlődésnek indult vároflink végvár­ként áll nemcsak a jugoszláv hatalommal szemben, hanem mentsvárként is őrködik Csonka-Bács-Bodrog vármegyének csak 48 0-ban magyar és 52 °/ 0-ban idegen ajkú fiai fölött. A magyarokat hűségükben megtartani, a bunyevácokat a kulturával fölemelni, a Kulturbund által folyton-folyvást csábított németséget érzésben a hazai földhöz csatolni, a vegvesnyelvü vármegye számára magyar érzéssel telt intelligenciát neveltetni a vátos ós vármegye egyetlen középiskolája által : nem csupán a Tanulmányi Alapnak, hanem első és legelső sorban a magyar államnak hazafias kötelessége. És mikor újra ós újra hangsúlyozzuk, hogy a Ciszterci Kend által fennlartott középiskolánk Baja város és Bács-Bodrog vármegye egyetlen e nemű intézete, nem ok nélkül tesszük azt. A Ciszterci Rend 1879-ben a szentgotthárdi apátság javainak fejében vállalta a bajai gimnázium ellátását. Azonban a Rend a legiitóbbi időben anyagi erejé­nek legvégső megfeszítésével Budán készül hatalmas intézetet építeni. Ezzel kapcsolat­ban tudomásunk van arról, hogy a Rend előtt nem idegen az a gondolat, hogy az 1879-ben vállalt kötelezettségét teljesítettnek fogja vélni a budai intézet felállításával s a bajai gimnázium fenntartását éppen kimerült anyagi helyzete miatt nem óhajtja akkor tovább vállalni. Már pedig Baja város ós Bács-Bodrog vármegye közönsége a Ciszterci Rend félszázados működése alatt kipróbált pedagógiai tudását, vallásos és hazafias ne­velését semmikóp sem akarja nélkülözni. Ám ezzel szemben a Rend is, annak tanító és nevelő módszere is joggal megkívánja, hogy működésének a msi pedagógiai viszonyokhoz méltó hely ós épület biztosíttassák. Viszont anól is meg vagyunk győződve, ha kéré­sünk teljesítésével rendházukban megjavulnak az elhelyezkedési viszonyok, iskolájukban a modern pedagógiai követelményeinek megfelelő helyiségeket adunk rendelkezésükre : a Rend még anyagi áldozatok árán is vállalkozik arra, hogy gimnáziumunkat ötven év óta kipróbált lelkesedéssel és hozzáértéssel tovább vezesse. Az előadottak alapján a mély tisztelettel alulírottak, mint Baja város és Bács­Bodrog vármegye törvényhatósági bizottságainak kiküldöttjei, ezeknek az elodázhatatlan kulturális, közegészségügyi ós közbiztonsági szükségleteknek sürgős kielégítése végett azzal a kórelemmel fordulunk Nagyméltóságodhoz, hogy a város és vármegye egyetlen középiskolájának átépítését ós a szomszédos telkeken való kibővítését, vagy más, új épületbe való elhelyezését tárgyalás alá vétetni s e végből szakértőjét a szükségesség és sürgősség megállapítása és a megoldási lehetőségek elbírálása végett kiküldeni mél­tóztassék. A memorandum aláírói: Bisztray Balku Gyula, Bács-Bodrog vm. fő­ispánja, Szabovljevits Dusán dr., Bács-Bodrog vm. alispánja, Vojnics Ferenc dr., Baja thjf, város polgármestere, Szauerborn Károly dr,, Szutrély Lipót, Willmann János a vármegye törvényhatósági bizottsága részéről kiküldött tagok, Lemberger Ármin dr,, Puskás Dezső dr., Tordai Ányos dr. Baja thjf. város törvényhatósági bizottsága részéről kiküldött tagok. A deputációt 1928 febr. 29-én fogadta gróf Klebelsberg Kunó kul­tuszminiszter, Vezetője dr. Walko Lajos miniszter, Baja város orsz, gyűl,

Next

/
Oldalképek
Tartalom