Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1930
Adatok az év történetéhez. 1. Személyi ügyek. Intézetünk kegyura, dr. Werner Adolf zirci apátúr, 293—1930. sz. rendeletével új munkatársakul dr. Horváth Ernő és Tulacs Bonifác gyakorló tanárokat osztotta be intézetünkhöz. Az év folyamán mind a ketten megszerezték a tanári oklevelet, így a tanári testület az igazgatóval együtt 14 ciszt.-rendi és három világi rendes tanárból állott. Itt emiitjük meg, hogy két érdemes világi tanártársunk Gáspár János és Vágó Rezső ez évvel töltötték be szolgálati éveik teljes számát, azonban a jövő nehéz átmeneti évre áldozatos lélekkel továbbra is felajánlották hálásan fogadott, kipróbált munkájukat. 2. Ügymenet. Az alakuló értekezletet, a javító és különbözeti vizsgálatokat aug. 30-án tartottuk, a magántanulók vizsgálata szept. 3—5. napjain folyt le. Szept. 1 2-án volt a felvétel és beírás, 3-án Veni Sancte és törvényolvasás, 4-én megkezdtük a rendes tanítást. Az előadások a rendes szünetek leszámításával, nagyobb zökkenő nélkül folytak május 21-ig. Az I. félévi módszeres tanácskozást szept. 13-án, a II. félévit, amelyen Gálos B. r. t.. az I. oszt. német ny. tanításának módszerét és eredményeit ismertette, fehr. 11-én tartottuk. Az I. félévi osztályozó értekezlet jan. 27-én, a II. félévi május 21-én és folytatólag 28-án volt. A VIII. oszt. magánvizsgálatok május 11—13-án, az I—VII. osztályiak május 21—23-án folytak le. A VIII. osztály összefoglalásait május 8—12-én végeztük, a többi osztályokban május 22—28. napjain. A vallástani összefoglalásokon dr. Gonczlik Kálmán apátplébános, érseki biztos, elnökölt. Az érettségi írásbeli vizsgálatokat május 18, 19. és 20. napjain tartottuk, a szóbelieket pedig június 1—3-án tartjuk dr. Tihanyi Béla, a szegedi kegyesrendi gimnázium igazgatójának elnöklésével. Eredményéről csak a jövő Értesítőnkben számolhatunk be. Az évzáró értekezlet máj. 28-án volt s május 31-én Tedeummal befejeztük az iskolai évet. 3. A tanulók száma. Az év elején 371, az év folyamán 4, összesen 375 tanulót írtunk be. Magántanulónak iratkozott közülök 17, magántanulásra tért 2. Kimaradt az év folyamán 3 tanuló szülőik akaratából, meghalt 1. Az iskolai munkát gátló hullámzás így nem nagy. Vasúton bejáró diákunk még az idén is sok volt. Bácsalmás felől 24, Hercegszántó felől 11, Vaskut-Gara felől 7, Bátaszék felől 3, összesen 45. A magunk akaratából meg a VKM. legújabban kiadott 540-5/6-1931. sz. rendelete értelmében is a bejárást még erősebben korlátozzuk. Üj tanulónak és I. oszt. tanulónak csak abban az esetben engedjük meg a vasutazást, ha az igazgatósághoz benyújtott folyamodványában e kérését elegendő módon megokolja. A vídé-