Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1929

— 24 — ami apád! Mindenki másra és többre szán

;a fiát, akár van hivatása, tehetsége, akár nincs. Évtizedes ipari és kereskedői cégek megszűnnek, mert a fiúnak lateiner pályára kell lépnie ! Fontos az apa és fiú bizalmas viszonya. Az apa nemcsak kenyéradója, de legjobb barátja is legyen fiának. A pályaválasztás ma nem családi, még csak nem is pusztán társadalmi, hanem egészében nemzeti probléma. Fölösleg van minden pályán. A nagy nemzetek gyarmatokat szereznek, hogy emberfölöslegüket elhelyezhessék. Japán és Kína előbb-utóbb háborúval kényszerítik ki Amerikától, hogy fiaik földjén érvényesülhessenek. Mi jogos tulajdonunk fegyveres visszaszerzésére nem is gondolhatunk. Mi gyarmatokat nem alapíthatunk. Mi régi hazánknak csak csonkján tengődünk. Az értelmiségi pályára készülők száma százszorosan fölülmúlja az elhelyezhetők számát. A négy egyetem a csonka hazában és két egyetem a régi nagy országban. Az értelmisági pálya vagy a tisztviselői, vagy az úgynevezett szabad pályák. Az előbbire nézve igazság az: ez a kicsiny állam nem bír el többet, mai hivatalnok-karát is folyton csökkentenie keJ. A szabad pályákon (oivos, ügyvéd, mérnek stb.) a szabad verseny különös rátermettséget, életrevalóságot kíván. Fzeket a tulajdonokat figyelje a szülő, ezek nélkül ne tegye ki gyermekét a bizonytalanságnak. Mi volna a teendő ? Az állam részéről kettős : a minősítési törvénynek némi részben enyhítése — P

edig épp ellenkező irányzat uralkodik —, a másik : állítson az állam a középiskolák rovására minél több szakiskolát. Ma már minden kis város, ' sőt nagyközség is középiskoláért tusakodik. Maga neveli el gyermekeit. A társadalom részéről pedig le kell szállítani az életstandardot, magyarán : az urhatnámságot. Magasabb képzettséggel is meg kell elégednünk szerényebb életnívóval, akkor majd venzó lesz sok, eddig lenézett pálya. Ma alig tudunk elképzelni is nyolc középiskolai osztályt végzett iparost, kereskedőt. Pedig a lelki műveltség fölemelné ethikailag is ez osztályokat és bizonyára javukra válnék az anyagilag is. A középiskola ötödik osztályába csak az menjen, akinek tehetsége és hivatottsága van magasabb pályákra. Az intés, rovás, bukás nem a hivatás jele ! Minden téren csak a tehetséges és hivatott gyermek boldogul. Ha felküzdi is magát a diplomáig, kis hivatalnokként nyomorog élete végéig. Tisztviselő szülőnek, magasabb rangúnak annál inkább „derogál" fiát iparosnak adnia. Kevés bennünk a nemes értelemben vett demokratikus érzés. Emelkednie kellene az iparos-osztálynak szellemileg, hogy a választófal eltűnjék. Amerika, Anglia, Németország példája. Felső osztályokban, érettségin nem volna szabad buknia a tanulónak. Ha megtörténik, a gyermeken kívül : a tanárok és szülők bűne is az. A szülőé, mert irgalomért könyörög, a tanáré, mert szíve is van. Ki kell keresni gyermekeink szárnál a azokat a pályákat, amelyeken mégis van remény biztosabb boldogulásra. Ilyen a többi közt a papi pálya. Papnak rendesen csak szegény ember gyermeke megy. Miért zárja el e pályát gyermeke elől az anyagiakban vagy szellemiekben tehetősebb szülő ? Papra mindig van és igen sok papra van szükség. És Isten ezt a hivatást bele is önti igen sok gyermek lelkébe, de igen sok szülő, a nem katolikus életet élő tehetősebb szülő első sorban, el is hervasztja azt. Sok a pályatévesztett ember. Mert a pályát legtöbben csak társa-