Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1929

— 21 — a miénk. Az elmúlt két év alatt, míg helyettesként vezette a főigazgatóság ügyeit, megismertük benne az élesen látó, méltányosan ítélő vezért, a jó­szívű és megértő bírót, az egyszerűségében is nemes, közvetlen embert. Nemcsak udvariasság, hanem igaz megbecsülés is vezetett bennünket, mikor a tanári testület képviseletében 1929 okt. 12-én az igazgató dr. Bartók Egyed és dr. Fekete Rémig kíséretében Szegedre ment, ahol ünnepi lako­ma keretében, a tankerület középiskoláinak 15 igazgatója és 101 tanára üdvözölte a 245 főt számláló hatalmas tanári testület nevében az új vezért. E helyről újra ismételjük üdvözletünket, ígéretünket a közös munkára, jókí­vánságunkat annak nemzetépítő eredményeire. Intézetünk kegyura, dr. Werner Adolf zirci apátúr, 268—1929 sz. rendeletével dr. Sántha Olivér x. tanárt az egri Szent Bernát-gimnázium tanári karába osztotta be. Eltávozott kartársunk 1925 szeptemberétől kezdve négy évet töltött intézetünkben s mint szaktárgyainak leikes és tudós mun­kása nagyban hozzájárult az intézeti nívó emeléséhez. Helyébe az intézet kegyura Gombás Miksa r. tanárt küldötte, aki mint a budai Szent Imre­gimnáziumnak hét éven át volt tanára, értékes tapasztalatokkal foglalta el közöttünk helyét. — Október 1-én a székesfehérvári Szent István-reálgim­náziumban megürült francia katedra betöltésére Apáturunk őméltósága Mészáros Gellért r. tanárt hívta el intézetünkből. Mészáros Gellért nyolc esztendeig volt a bajai reálgimnázium tanára. Távozása nemcsak rendtársai­nak és az iskolának, hanem a város intelligens társadalmának is érzékeny veszteséget jelentett. Mindig készséggel állt sorompóba, ha tudásából kértek tőle. Bőven volt miből adnia. Ismeretterjesztő előadásait mindig előkelő és szépszámú közönség hallgatta. Iskolai működését is mély tudás, nagy anyag­ismeret, alapos készültség jellemezte. Tudása kincsesházát egyre gyarapította. Mélyen az éjtszakába hajlott a nap, amikor a másnapba forduló idő még mindig égve találta a lámpáját és kötelességtudását. Amikor a Rend három iskolája reálgimnáziummá alakult, magyar-német szakjához önként csatolta a franciát. Az ezzel járó több munkát lankadatlan buzgalommal végezte, va­kációit egymásután többször kemény munkát jelentő tanulmányutakba ölte és szép sikerrel szerezte meg a francia-tanári oklevelet. Eltávoztán érzett őszinte sajnálkozásunkat megnyugvássá enyhíti az a tudat, hogy régi vágya teljesült : Székesfehérvárott lakó édesanyja mellé került. Helyébe az intézet kegyura dr. Fehér Ede vil. rendes tanárt alkalmazta, aki eddig a kiskun­félegyházai reálgimnáziumban és az egri kat. érseki fiú-felsőkereskedelmi iskolában töltött működésével a legszebb reményekre jogosít. A VI. o. osz­tályfőnöki tisztét Mészáros Gellért távozása után Holczinger Titusz igazgató­helyettes vállalta. Ot hétre, január 16-tól február 15-ig, az egészségében magrokkant Barta Lénárd r. tanárt helyettesíteni Apáturunk jóságos intézkedése folytán régi kartársunk : Majtényi Erik r. tanár jött hozzánk szentgotthárdi pihené­séből. Mikor Barta Lénárd egészsége helyreállt és a francia nyelvből tanári oklevelét is megszerezte, Majtényi Eiik visszasietett szentgotthárdi magá­nyába. Szegény jó ember meghalni sietett vissza. Pedig gyászunk volt előbb is : alig két héttel előbb, február 6-án temettük el intézetünk érdemes nyu­galmazott tanárát : dr. Molnár Samut. A jó Isten békéjében nyugodjanak csöndesen. Mind a két kedves halottunkról Értesítőnk előbbi lapjain emlé­keztünk meg hálás kegyelettel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom