Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1929

— 8 — De az fölséges Isten, kinek kezében vagyon királyok és koldusok élete, másképp határozott vala és hivságos földi korona helyett mennyei trónust szerze a magyarok első leventéjének. Történt ugyanis, hogy Imre király úr Nagyboldogasszony havának utolsó napján nagy vadászatra méne a Bakonyerdő rengetegébe az ő koronázására gyülekezett nemes urakkal és úríiakkal. Valának pedig a Bakony erdő rengeteiben nemcsak néminemű kisded állatok, mint ravaszok, nyulak és őzfiak, de bőségesen tanyáznak vala benne nagyerős vadak is, szarvasok és erős agyaras vadkanok is. Reggelre kelvén el is indulának nagy víg fennszóval, pecérek, solymárok és fegyverhordók nagy sokaságával. A magyari és vendég német főurakon kivül Imre úr mellett valának még a császár fia, ki szintén Henrik nevezetű, meg Péter, a velencei herceg úr, ki is István király úr asszonyhúgának fia vala. Ez királyi nemes urak is koronázás-látni érkezének István király úr udvarába. De jaj, még e világi hatalmasságok sem bírják vala eltávoztatni a veszedelmet, amely már megindult vala ő útján Imre herceg áldott élete ellen. Mert mikoron elvált volna az erdő mélyén nemes társaitól és leselő állásba egy nagy tölgyfa mögé rejtezik vala, nagy dühös vadkan támada rá hátulról, leteperi szegény herceg urat és fene fogait belemártván, agyonmarcangolja vala. Hiába kiálta, senki sem hallá, hiába erőlködék, a kegyetlen állat végighasogatja vala. Jaj, százszor jaj, jaj, ezerszer jaj, hogy ily nyomorultan vesze eb Pannónia virága, István király úr drága egy fia, magyari nemzetnek büszke reménysége, szegény Imre herceg, kinek neve mindörökre dicsértessék. (8.) Szerelmes atyámfiai, fáj az én szívem, és szomorúan hangozik ajakam szava, mikor mindezeket hirdetem néktek. Nagy szomorúság és gyász terjede szét Pannónia földjén és minden vigasság keserűséggé változott. Az a fényességes - szentegyház Fehérvárott, amely koronázásra várta vala a szent herceget, keménységes kriptáját nyitotta meg, hogy magába fogadná kihűlt tetemét. Akik koronázásra gyülekeztek vala, temetésen sírják el minden könnyeiket. Letevék tehát a szent herceg koporsóját az új kripta kemény földjére, mécset gyújtának előtte és suporláttal takarák el az ajtót. Kimondhatatlan pedig az ő édesanyjának, Gizella királyasszonynak, meg az ő testvér-házastársának Ilona hercegasszonynak siralma. De legkiváltképpen elkeseredék szivében István öreg király úr, kinek hamvába holt minden bizodalma, reménysége. Megnyugovék ugyan a fölséges Isten szent akaratján, mivelhogy lelke szent és erős vala, belenyugovék abba is, hogy egyetlen magzatjának életét törte vala ketté az Úr, de azon szünet nélkül gyötrődik és töprenkedik vala, mi lesz a sorsa Isten országának a magyari földön, ki lészen kertésze Partnonia virágoskertjének, ki lészen ápolója és megtartója Ur Krisztus keresztjének, ha az ő órája is elközeledik. Gerardus püspök úr, ő életének fele és húsz esztendők ótátul atyafi-barátja, vigasztalja vala a