Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1928

- 76 — ján emlékünnepély. — 1927 május 26-án első ízben búcsúztatta az intézet a VIII. osztályt végzett növendékeket. — 1927 június 4-én első trianoni emlékünnepély. — 1927 december 10 én megemlékezés a limanovai csatá­ról, Bem József 48-as tábornokról szintén aznap megemlékezés. — 1927 december 18-án a cserkészcsapat karácsonyi ünnepélye és karácsonyfa­gyújtása. — 1928 március 14—15-án hazafias ünnepély az ifjúság és a nagy­közönség részére, ekkor került S/ínre Tordai Ányos dr.-nak „A vén honvéd álma" c. ifjúsági darabja. — 1928 március 29-én látogatták meg az iskolát és a rendházat gr. Klebelsberg Kunó és Walko Lajos miniszter urak s dr. Koinis Gyula államtitkár ur az intézet és a rendház épületének meg­újítása ügyében. (Ez évi ünnepélyeinket lásd alább.) Intézetünk az 1928 — 1929. iskolai évben. Tiszteletreméltó határkőhöz érkeztünk az iskolai év Tedeumának nap­ján: befejeztük a Ciszterci Rend vezetése alatt álló intézet életének első fél­századát. E határkőnél mindenek előtt a jóságos Istenhez emelkedik lelkünk nagy haladással és buzgó dicsérettel. Mert 0 vezette Bakony erdejéből a Duna partjára Szent Bernát fiait. 0 tartott meg bennünket ötven év örömei és bá­natai között. 0 simította el áldó jobbkezével öt lusztrum anyagi és szellemi gondjait. 0 gyarapította erőnket, erősítette tudásunkat, táplálta lelkesedésünket. 0 adott esőt és napfényt kisded ültetvényeinkre. Legyen ezért áldott az 0 szent, neve. Dicsérjék Ót az elmúlt félszázad emlékei és Őbenne nyugodjanak meg a jövendő évtizedek vágyai és reményei. Es áldó szívvel gondolunk az intézet elöljáróira és vezéreire, akik a jó Isten helyettesei voltak öt évtizeden át. Akik új utakat törlek, elöl világítot­tak, a csatasor élén álltak a magyar tudományért, a nemzeti kuliuráért vívott harcokban. Legyen, áldott emlékezetük. Az Isten fizesse meg nemes fáradozásai­kat, mert az ő gírájak nem hevert haszontalanul, hanem százszorosan kama­tozott. Es hálás szívvel gondolunk a munkásoknak egész seregére, arra a száztíz tanárra, akik ötven év alatt ebben az iskolában áldozták életüket, ere­jüket, minden képességüket, a magyar művelődés oltárára. Akik megalapozták ennek az iskolának jó hírnevét, becsületét. Akik féltve őrködtek a rájuk bízott kincsek fölött és szerető apák, anyák voltak az édes apák-anyálc helyett. Akik annyi szemnek adtak ragyogást, annyi ártatlan gyermekarcnak boldog mosolygást, annyi drága gyermekléleknck két életre szóló örök értékeket,. Akii­annyi gyertyát gyújtottak meg életük és elméjük világosságával s afei/c elégtek a munka és a kötelesség tüzében.

Next

/
Oldalképek
Tartalom