Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1928

- 15 — Távol estünk a harcterektől, elég biztonságban voltunk, de a váltakozó érzések rohamától szabadulni mi sem tudtunk. Már az első nehézségek, az első harctéri jelenségek megülték a kedélyeket. Az állandó fájdalmas gyötrődés, a háború mindjobban növekedő méretei, előretörő iszonyatosságai, az élet-halálharc küzdelmében felmerülő kétkedés, reménység és bizonytalanság egymást követő váltakozása a lelki egyensúlyt folyton zavarták. A bizakodás és lemondás változó érzései megviselték az idegrendszert, megbénították az akaratot, legyöngítették az energiát. A kedélyek folytonos hullámzása közben folyton növekedett a gond, az aggodalom: a lövészárkok nélkülözései, a tömegsírok, sebesültek, betegek mind ránehezedtek a lélekre a nyugalom rovására. S míg a napról-napra fokozódó nyomorúság, a megélhetés óriási gondja barázdákat húzott az arcokon : a lélek mindig ott járt az ország szélein, a messze országokban, a lövészárkokban s a jövő nagy kérdésén gyötrődött: mikor s milyen lesz a vég! Ámde a lélektani hatások lehették megdöbbentők és megdermesztők, idegrendszert bontók, akaratot megbénítok, a létéért és jövőjéért küzködő nemzet mégsem lehetett ezeknek áldozata. A pillanatnyi hatásokon felül kellett kerekedniük azon erkölcsi hatásoknak is, amelyeket küzdő véreink áldozatos munkája váltottak ki a magyar szívekből. Történhettek hibák, történtek is, a történelem dolga lesz azt felderíteni, de az bizonyos, hogy az alaphangulat helyes és egyetlen lehető volt. A nagy világégés után felfogásunk és világnőzletünk sok tekintetben változhatott, de megmaradt bennünk örök emlékül: a magyar karok dicsőséges munkájának, legendás harcainak lélekemelő emléke. A sötét éjtszakából, a magasztosnak, a csodásnak, a fenségesnek ezer példája ragyogott fel szemünk előtt, másrészről láttuk az árulásnak, önzésnek, kötelességmulasztásnak megvetésre méltó példáit is. A nemzeti egyetértésbe való összeolvadásnak, áldozatos lelkesedésnek, a hőstetteknek és megpróbáltatásoknak ez a nagy napjai termékenyítőleg hatottak a tanárra-tanulóra egyaránt. Ha valamikor, most lehetett hazaszeretetet, nemzeti egyetértést, nemzeti öntudatot, kötelességtudást, fajszeretetet, nemzeti büszkeséget, önfeláldozást nevelni az ifjúságban. Most lehetett megragadni minden alkalmat az érzések és erkölcsi erők ápolására és a legmagasabb fokra való fejlesztésére. De erre szükséges, hogy a tanár összeforrjon növendékeivel, szeresse és megértse őket, a tanuló pedig az atyát, jótevőt, barátot lásson a tanárban. Akkor le tud hatolni a tanuló lelki és erkölcsi világának mélyére és felhozhatja onnan azon elemeket, amelyekre kulturmunkájának során számíthat. Ezeket megtalálni, napfényre hozni, kivirágoztatni és gyümölcsöztetni a tanári hivatás első és végső kötelessége, a nevelés alfája és ómegája. Ámde a háború nemcsak a nevelésre, hanem az elméleti tanításra is bőséges anyagot nyújtott. Az erkölcsi hatások alkalmas eszközt szolgáltattak a gyermeki lélek formálására, irányítására és nevelésére; állami, politikai, gazdasági; kulturális és technikai jelenségei az ismeretek bővítésére, fejlesztésére és mélyítésére. Nincs oly tantárgya az iskolának, melyeket vonatkozásba nem lehetett hozni a világháborúval, de mégis főleg a vallástan, magyar nyelv, történelem, földrajz és a fizika szolgáltak alkalmas keretül ezen cél elérésére. A világháború sok régi, szinte elhomályosult erényeket váltott ki