Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1927

- 34 -« Diósgyőrből Miskolcra ment a csapat s ott megtekintették az új vásárcsarnokot, a MAV. javító műhelyét ós a villanygyárat. Sajnos, az idő rövidsége miatt az Avas hogyen levő régi templomot, továbbá Pálóczy ós Szemoro sírját csak (utólag tekinthet­ték meg. Miskolcról Sajószentpéterre utaztuk és ott a mechanikai üveg-gyárat nézték meg, majd a Sajó hullámaiban felüdülve, három órai megszakítás után folytatták ólju­kat Ózd felé. Ózdon a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű R -T. vendégei voltak Kedves fogad­tatás az állomáson, kitűnő ellátás, kényelmes szállás várta a csapatot Az ó/.di tartózko­dás alatt a hatalmas gyártelepet, a farkaslyuki szénbányát és a borsodnádasdi lemez­gyárat tekintették meg. A vasgyári igazgatóságnak és a bánya felügyelőségnek o helyen is hálás köszönetet mond a cserkész-csapat. Borsodnádasdról gyalog ment a csapat a táborhelyre, Bélapátfalvára, hol meg­kezdte két hétig tartó -táborozását. A tábort hivatalosan meglátogatták : Benedek Béla a II. ós Csergő Holyba litván az V. cscrkószkeriilet ellenőrző megbízottai Kedves vendé­geink voltak Bajáról : dr. Tordai Ányos reálg. igazgató úr, Éber Sándor festőművész, dr. Pataky István törvényszéki bíró, Pintér László ós Erdős József hittanár urak Tompáról Nagy Aladár községi jegyző úr ós neje. Egerből is többen a cserkészet jóakaiói közül. Az álló táborozás alatt a környékbeli hegyeket járták be a cserkészek és meg­tekintették a Bélkő tövében fekvő 13-ik századbeli cisztercita templomot Nagy há !ával mond köszönetet a cserkészcsapat dr. Ivanovich Emil főszékesegyházi apát-kanonok, szemináriumi kormányzó úrnak, akinek vendébe volt a csapat ős Szabó Antal korm. tan., főintéző úrnak, aki nagy körültekintéssel gondoskodott szükségleteiről. A tanulmányi út és a táborozás költsógo fejenkint 60 jiengő volt A bélapátfalvi táborozásra a következő adományok folytak be : dr Flór.án Géza, dr. Fehórváry Dezső 20 — 20 P, dr. Makray László, Willmann János, Dely Dezső, Czeiz­linger Lajos, dr. Róna Dezső 10 — 10 P, Uj Elet nyomda 8 P, dr. Reiser Péter, dr. Reiser Viktor, özv. Reiser Antalné, Nagy Miklós 5 — 5 P, Dely István 4 P, Árvay 5 P, Böröcz Mihály, Bors ós Társa, Major Józsefné, Flórián Zsuzsanna Scherer Rezsőnó, Schnetzer Ernő, Czukor Sándornó, .Nagy Aladár, Schmidt Baba, S/ommer Józsefné 2—2 P, Pásztor, vaskereskedő*, Vikár Kálmán, özv. Hóit Ödönné, özv. Polgárnő. Nóvák Ferencnó, Dóbler Ferenc, Utry Pál ős fia. Barcsay József, Frirlricli LásHó, Nyiraty Irón, dr. Oltványi István, Oltványi Aranka, Cserba Gyula, Scherer Károlyné I — l P. Több adomány érkezett N. N. jelzőssol s olvashatatlan aláírással. Az adományok összege : 252 pengő Ehhez járul még : Gondán Felicián vármegyei Csorkősz-Intőzőbizottsági ú. v. elnök garai táborozásá­ból : 92 P 60 f, dr. Róna Dezső 80 P, Mohay Ádám 20 P, dr. Tantos Gyula és dr. Knézy György 10—10 pengős adománya. A végösszeg: 464 P 60 f. A befolyt összegből 14 cserkész kapott segélyt, 430 pengőt. A jószívű adakozók a cserkészek háláján kivül fogadják a reálgimnázium igaz­gatójának és a cserkészcsapat parancsnokságának köszönetét. 5. Sportkör. A Ciszt. Rend bajai III. Béla-reálgimnázium Sporköre (B. R. S. K.) szept. 29-én tarotta alakuló gyűlését. A megnyitó gyűlésen Vágó Rezső tanárelnök ismertette az észszerű testnevelés helyes elveit, amely­nek szolgálatában állunk és amelynek irányítására a K. I. S. O. Sz. is szer­veződött. Az ifjúsági sport hatalmas fejlődésnek indult és a sport egyes ágai nagyon is az ifjúság szívéhez nőttek. Épen azért nem árt a figyelmez­tető szó, amely a nemes ügyhöz való komolysággal az ifjúságot mérséklés­re inti. Az intő szót az ifjúság meg is értette: a felvételhez kötött szabá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom