Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1925

— 2T ­A zárógyülést a Kör máj 30-án tartotta. Vagyona a kamatokból és az idei maradványból 440.000 K, a Bajai Takarékpénztárban van elhelyezve, 3. Ifjúsági Segitő Egyesület. A felügyelettel megbízott tanár: Majtényi Erik. Célja elsősorban tankönyvekkel ellátni a szegény^ sorsú ifjúságot, azután — amennyiben mód van rá — egyéb anyagiakban is segélyezni a rászorulókat. Az iskolai év folyamán 130 tanuló kapott tan^ könyvet mintegy 1200 kötetben. Még többet adhatnunk, ha az ifjúság megv becsülné a gondjaira bízott kölcsön-könyvet, azonban egy-egy év alatt annyira elhasználják őket, hogy egé.<?ségi és esztétikai szempontok miatt js a másik évben már alig adhatjuk ki újra. Pedig a könyv ma igen drága jószág. Bizalommal kérjük e helyen is a szülőket és a szállásadókat, szjveskedje-* nek évközben a gondjaikra bizott tanulók tankönyveit átvizsgálni s őkqt a könyvek megbecsülésére, tisztántartására inteni. A tankönyvek darabjáért a tanulók 2000 kor. használati díjat fizeti­tek, a szegények semmit, vagy amennyit tudtak. E használati díjakból és régibb tőkéjéből most az egyesület vagyona 2.156.270 kor. A nyár folya^ mán ez összegből szerzünk új könyveket és köttetjük be a régieket. Leg­nagyobb jótevője az egyesületnek a Délrwgyarországi Magyar Közművelő" dési Egyesüld (DMKE), amely az isk. év elején 36 darab bekötött tanköny­vet (kötés nélkül 1213 100 kor. értékben) ajándékozott azzal a föltétellel, hogy a könyvek ,.DMKE. könyvtára" címen külön kezeltessenek, mivel szán^ déka a könyvadományt évről-évre megújítani. A magyar ifjúság e nemes és áldozatos támogatásáért itt is hálás köszönetet mondunk. 4. Cserkészcsapat Az intézet cserkészcsapatát a Magyar Cserkész­szövetség 157. sz. a. 1921. dec. 8-án igazolta. Szervezte dr. Gondán Feli­cián, e. i. parancsnok. Ez évben mellette működtek Csaplár Konrád és 1926. ápr. 14-től kezdve Majtényi Erik, ciszt. r. tanárok. A csapat létszáma: 71 cserkész, 1 cserkészjelölt, 15 kiscseikészjelölt, összesen 87. A cserkész­jelöltek felvétele 1925 szeptember 22-én, a kiscserkészjelölteké pedig 1925 márc. 15-én történt. Az új cserkészek fogadalomtéte'e pedig ünnepies kere­tek között 1926 márc. 15 én f-.lyt le s ezt követte a régi cserkészek foga­dalomújítása. A 12 csapat és a 2—2 heti őrsi gyűlésen a belső kiképzést, a eserkészotthoni foglalkoztatásokat, a téli és tavaszi munkaprogrammot intézték el a vezetők. E mellett rendezők voltak a csapat tagjai a Szív­gárda 1 ünnepélyén, a Mária Kongregációk 1 ünnepélyén, az intézet 11 liceális előadásán, közreműködtek az 560. számú IV. Károly-csapat meg­alakulásának előkészítő munkájában, a máj. 23-iki levente-napon, díszőrsé­get álltak halottak estéjén az intézet hősi halottainak sírjánál és intézeti emléktáblájánál, nagy, énteken és nagyszombaton 2 bajai templomban a szentsírnál, Felsőszentivánon, és Bácsmadarason 1 — 1 kirándulás keretében 2—2 tábori ünnepélyt rendeztek. A parancsnok 1926 márc. 15 ón a Magyar Cserkészszövetség hozzájárulásával és megbízásából megalakította a Baja város ós Csonka-Uács-Bodrogmegyei Cserkész­Intéző Bizottságot. Ennek díszelnöke bisztrai Balku Gyula, főispán, tb. elnökei: dr. Sza­bovtjevics Dusán, alispán, dr. Vojnics Ferenc polgármester, dr. Gonczlik Kálmán, apát­plébános, a 157. a? csapit szervez ^testületének elnöke: dr. Tordai Ányos, a 282. sz. csapit szorvezfltestiiletónek elnö'ce Amler Antal igazgató, az 560. sz. csapat szervezőtes­tütetónek elnöke dr. Gonczlik Kálmán, apátplébános, a Vármegye és Intézőbizottság ügy-

Next

/
Oldalképek
Tartalom