Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1918-21

delkezés egyszerű kijátszásával megmentette őket, Csak két horvátországi illetőségű tanulónkat nem tarthattuk meg rendes tanítványaink sorában, de, mint magántanulókat, őket is céljokhoz segítettük. Ilyen előzmények után léptünk be szept. 15-én az intézetbe. A szokásos osztályrendezés is csak ekkor történhetett meg, ami most a rendesnél jóval több gondot adott és nagyobb fáradságot okozott, mert a visszaadott épületben csak az üres falak meredeztek ránk. A tanulók a maguk céljára széket hoztak, az intézet meg összeszedett annyi asztalt, táblát stb., hogy másnap, szept 16-án, ha szokatlanul is — tanulási eszközökben hiányosan, gondoktól és aggodalmaktól megterhelten — az oktatást megkezdhettük. Az év folyamán aztán, ha a gondok és aggodalmak nem kevesbedtek is, a bútorzat naprólnapra gyarapodott. E nehéz sors, melybe jutottunk, nyújtotta nekünk azt a kedves tapasztalatot, hogy a mi intézetünk nemcsak a miénk, hanem magáénak tekinti városunknak velünk együtt irző társadalma is. Mikor az intézeti épület előtt a bútorokkal megrakott, szekértábort láttuk, nemcsak mi és tanítványaink éreztük a szívfájdalmat és tehetetlenségünkben a keserűséget, hanem a város egész művelt törzslakossága fájóan vetett búcsúpillantást azokra a padokra s egyéb felszerelésekre, melyek őt és fiait a tudás megszerzésében segítették. S e fájó pillantás a szívbe is visszahatott. Városunk egyik tevékeny polgára, Szilágyi György mozgó-szinház tulajdonos úr, adott hangot az akaratnak, hogy az üres termeket közadakozásból újra bebútorozzák. S ezi mi nagy hálával fogadtuk, hiszen az intézet erejéből nem tellett volna, abból a forrásból meg, mely eddig buzgott az intézet javára s mely a szükségletekről mindig bőkezűen gondoskodott, a zirczi Apátságtól, el voltunk vágva. A gyűjtés megindult s ennek eredményeképen az osztályok nagyobb részét legalább padokkal, táblákkal s asztalokkal elláthattuk. A teljes bútorzatra kezdetben sem gondoltunk, hiszen a deszka ára és a munkabér hihetetlen mértékben megnövekedett; de ezt nem is várhattuk, hisÉen az anyagilag nagyon igénybe vett, jórészben sújtott társadalom erre valóban nem volt képes. Amit ajándékba nyújtott, így is sok, a hála meg érte nagy. Az újonnan csináltatott padok mellé a hiányzókat a városi polgári iskola, az állami tanitóképzőintézet igazgatói, s később — a tanu'ók szaporulásával — a zárda főnöknője voltak kegyesek fölöslegükből ideiglenes használatra átengedni. Így aztán elértük, hogy az év második felében — egy osztályt kivéve — minden gyerekünk padban ült. Új padokra adakozásukkal jótevőink: 2000 K-val: Mi Boltunk ; 1000 K-val: Csábi Károly, Hangya, Somogyi Gyula, Weidinger Gusztáv; 500 K-val: Bruszt Adolf, Fenyő Zsigmond, Heisler Imre, Preisz Béla, Scheer Adolf, VVagenWatt Ferenc, Weidinger Dezső; 300 K-val: Cserba György, Gáli Lajos, Gatti Péter, Grünhut Miksa, Gyarmati Emil, Pollák Illés, Puhl Miklós, Reich Bernátné, Roráriusz József, Wellisch Géza, Willman János; 250 K-val: Farkas Fülöp; 200 K val: Arvai Antal, Bachrach Szigfrid, Farkas Mihály, Fischer Béla, Fischof Samu, Goldner Ede, Gvurosovits István, Klein József, Lángos János, Maschanczker Miksa, Róth Mátyás, Singer Ignác, Stcrn József, Száiz János, Weidinger Dezsoné; 150 K-val: Bagi József, Baracsi Ferenc, Becker Miklós, Bruszt Lázár, Drozd Albin, Fendrich Sándor, Hirschler Miksa, Hirschler Vilmos, Jungábcl Ferencné, Michler János, Miíller Antal, Pinkusz Adolf, Rabi Béla, Rutscher János, Schadt Ferenc, Szujer József, Tinusz István, Tüske János; 120 Kval: Becker Péter, Mayer István, Reisz József; 100 K-val: Belle József, Cseszlár József, Engelmann Frigyes, Fekete Ignác,