Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1914

IX. Az iskolai év bezárása. Tekintettel a nehéz gazdasági viszonyokra, amennyiben t. i. a vi­déki szülőknek a mai nagy drágaság mellett nagyon sokba kerül gyer­mekeiket a városban tartani, másrészt meg minthogy a hiányzó munka­erő pótlására otthon nagy hasznára lehet az ifjú szülei gazdaságának, a VKM. 44618. sz. a. elrendelte, hogy a középiskolákban az iskolai év május 22-én befejeztessék. Ezen rendelet értelmében a tanári testület május hó 22-én délelőtt megtartotta évzáró tanácskozását. Ugyanezen napon délután 5 órakor az intézet udvarán záróünnepnnk volt, amely ez alkalommal teljesen zárt­körben, csupán a tanári kar és az ifjúság jelenlétében folyt le. Az intézet igazgatója záróbeszédében azon hatásokat vázolta, ame­lyeket a háború váltott ld a tanár és a tanuló lelkéből s azon nehéz­ségekről beszélt, amelyekkel a tanítás munkájának a háborús esztendő­ben meg kellett küzdenie. Majd hálás kegyelettel emlékezett meg az in­tézetnek azon növendékeiről, akik a nemzet élet-halál küzdelmében vé­rüket ontották a királyért és a hazáért. Az intézet emléket állít nekik s megörökíti nevöket. Ezután az intézet azon növendékei iránt fejezte ki az intézet elismerését és szeretetét, akik a különböző csatatereken küz­denek a hősies, önfeláldozásra kész hazaszeretetnek megható példáit ál­lítva a magyar ifjúság elé. Végül azon ifjaktól vett búcsút, akiket az intézet most bocsátott ki a haza szolgálatára. A többieknek, akiktől a haza még most csak azt kívánja, hogy komoly munkával készüljenek az életre, lelkükre kötötte, hogy a biztos győzelmünkbe vetett erős hittel térjenek haza szüleik körébe ; sohase legyenek kishitűek s amerre járnak, hirdessék mindenütt s erősítsék másokban a magyar faj kiváló tulajdonságaiba s a nemzet szebb és jobb jövőjébe vetett hitet és bizalmat. Egyúttal útbaigazítás adott az ifjaknak, hogy miképen töltsék el a hosszú vakációt. Pihenjenek, erősítsék, edzzék

Next

/
Oldalképek
Tartalom