Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1914

20 fogta a szívöket. Hiszen az ifjakat máskor is a szívükön át lehet legjobban megnyerni, most azonban különösen meghatották őket a mi vitéz katonáink tettei, a szenvedés és nyomorúság, amely a háború­val együtt szokott járni s ifjú szívükbén gazdagon buzogtak föl a meghatottság, a részvét, a jótékonyság s az áldozatkészség forrásai. A legnagyobb lelkesedéssel és odaadással karoltak föl minden moz­galmat, amelynek a háború ütötte sebek gyógyítása, a szenvedések, a nyomorúság enyhítése, a küzdő nemzet erejének növelése volt a célja. A VIII. osztály belépett alapító tagnak a Vöröskereszt-egyesü­letbe s az egész osztály, azonkívül a VII. és VI. osztályból többen buzgósággal segédkeztek a sebesültek szállításánál. Egyesek már augusztus elején jelentkeztek szolgálatra, mikor a szerbiai harctérről hozták az első sebesült hősöket s hordágyakon gondossággal, gyön­géden, szeretettel szállították be a kórházakba a súlyosan sebesülteket. Ezt a szolgálatot a VIII. osztály tanulói híven, nagy ügyességgel és gyöngédséggel végezték egészen márciusig, amikor az igazgatóság intézkedésére abbahagyták a betegszállítást, mert a betegápoló kato­nák száma ekkor már nagyon megszaporodott, meg azután az iskolai munka is erősebben igénybe vette őket. Hogy betegszállítás alkalmá­val valahogy fertőzés ne történhessék, arra vonatkozólag minden óvó intézkedés megtörtént s az ezredorvos kolera és tifusz ellen beoltotta a sebesültszállításokban résztvevő ifjainkat. A VKM. 4456/1914. eln. sz. alatt elrendelte a szedercserje leve­lek gyűjtését, amelyekből a harctéren küzdő katonák számára theát készítenek. Ifjaink szeptember hó végén és október elején nagy lel­kesedéssel fogtak hozzá a gyűjtéshez s Bándy Boldizsár tanár veze­tése ' alatt több ízben kirándultak szedercserje levelek gyűjtése végett. A nagy mennyiségben összegyűjtött leveleket Baja város többi isko­láinak gyűjtésével együtt küldtük el a Hadsegélyző Hivatalnak. A gyűjtés munkájában különösen nagy buzgóságot fejtettek ki a VI. osztály tanulói. Nagyon szép eredménye volt annak a gyűjtésnek is, amelyet a VKM.-nak 149.052/1914. sz. a. kelt rendelete ajánlott az intézetek figyelmébe s amelynek az volt a célja, hogy karácsonyi ajándékokat küldjön a harctéren levő katonáinknak. A meleg szív mélyén fakadt gondolat,, hogy a gyermekek küldjenek karácsonyi ajándékot azok számára, akik a szent éjtszakában az édes otthontól távol, a hideg­ben és fagyban őrt állva védik a haza szent földjét, nagyon meg­kapta az ifjúság szívét. Növendékeink közül csupán egy-két szegény fiú nem tudott hozzájárulni filléreivel a gyűjtéshez, a többi mind

Next

/
Oldalképek
Tartalom