Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1914

2!) ami a küzdő nemzet anyagi és erkölcsi erejét növeli s a legszebb hori­védelmi föladat azok számára, akik a harctérre nem mehettek. A tanári kar tagjai mindebből bőven kivették részüket. Többen beállottak a Vöröskereszt-Egylet tagjai közé s résztvettek minden gyűj­tésben, amelynek célja a háború ütötte sebek gyógyítása volt; vezették az ifjúság gyűjtését a karácsonyi ajándékokra, a háborúban megvakult katonáknak, a háborúban hősi halált halt katonák özvegyeinek és árvái­nak s az ifjúság gyűjtéséhez csatolták a maguk adományait. Társadalmi mozgalmat indítottak 500 koronával a névnapok megváltására s erősen támogatták az újévi üdvözletek megváltására irányuló akciót. Mindkét mozgalom szép jövedelmet hozott Baja város hadisegély-alapjának. Kisebb­nagyobb összegek értékében szerezték meg többen a hadikölcsön-kötvé­nyeket és intézetünk is jegyzett 13,500 K. névértékben hadikölcsönt a különböző alapítványok pénzéből. A sebesülteknek bőven adományoztak alsóruhát s töbfi ízben felkeresték őket szeretetadományaikkal (ételnemű, cigaretta stb.). A Vöröskereszt-kórházban és annak kisegítő kórházában vasár- és ünnepnapokon misét mondtak a sebesülteknek és többízben prédikáltak is. Ezenkívül buzgulommal vettek részt a Bajai Szabadliceális Szövet­ség előadásaiban, amelyek kapcsolatban voltak a közönségnek a most folyó háború által előidézett lelkiállapotával s az volt a céljuk, hogy a közönség hazafias lelkesedését, áldozatkészségét, fajunk erényeibe és kiválóságába vetett hitét s a nemzetünk szebb jövőjében való erős bizo­dalmát fokozzák. Az intézet most nem tartotta meg külön ismeretterjesztő előadásait, minthogy nem volt alkalmas helye, hanem a Szabadliceális Szövetség előadásaiban szerepelt amelyek közül négyet a gimnázium tanárai tar­tottak, és pedig Werner Adolf dr. igazgató a háború és az irodalom cimen (febr. 21-én) tartott előadást, Bándy Boldizsár tanár a világhábo­rúról és Magyarország jövőjéről (febr. 28-án), Palotai Irén tanár a déli harctérről (január 31-én) és Czakó Ambró dr. tanár a háborúról és a vallásról (febr. 7.én) beszélt. A Bajai Szabadliceális Szövetség összes előadásainak száma 6 volt. Ezenkívül Werner Adolf dr. igazgató ugyancsak a Szabadliceális Szövetség működésének keretében a háborúról és a vallásról tartott népies előadást a józsefvárosi és vöröskereszttéri elemi iskolában, Czakó Ambró dr. tanár pedig a Bajai Jótékonycélú Leányegyesület háborús délutánján szerepelt „A társadalmi ideálizmus és a háború" cimen tartva fölolvasást, egv izben pedig az aradi Kölcsey-Egyesület fölhívására az aradi kultúrpalotában tartott előadást „A háború és a történeti materializ­mus" cimen.

Next

/
Oldalképek
Tartalom