Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1911
10 19801—251. szám. kig. 1911. közgy. Felvétetett a ciszterci rend bajai kath. főgimnáziuma igazgatóságának folyó évi július hó 24-én 500 szám alatt kelt megkeresése a Dr. Horváth Kornél-féle jutaloindíj-alapítvány ügyében. VÉGHATÁROZAT. A bemutatott alapítólevél 5. pontja akként rendelkezvén, hogy „ha a bajai kath. főgimnázium valamikor bármely okból megszűnnék, akkor az alapítvány azon intézetnek lesz átadandó, mely azt helyettesíteni lesz hivatva; ilyennek hiányában az alapítványi tőke Baja város szegényalapjához csatolandó", Baja város törvényhatósági bizottsága kijelenti, hogy az alapító intencióihoz hozzájárul és az alapítólevél 5. pontjában foglalt feltétel netáni bekövetkezésének esetére az 1000 (egyezer) korona névértékről szóló 4 ( ,/o-os járadékkölcsönkölvényt Baja város szegényalapja javára elfogadja. Miről a megkereső főgimnáziumi igazgatóságot jelen véghatározat hat egyenlő példányának kézbesítése mellett, valamint a városi számvevőséget értesíti. Baja város törvényhatósági bizottságának 1911. évi szeptember hó 25-ik napján tartott rendes közgyűléséből. I)r. Hegedűs (P. H.) kii*, tanácsos, polgármoster. 122716. sz. Jóváhagyom azzal, hogy az 5. pontban megjelölt körülménynek, vagyis a bajai kath. főgimnázium megszűntének esetére, az alapítvány jövedelmei a bajai kath. főgimnázium helyébe lépő intézetnél is az alapítólevélben megjelölt célra lesznek felhasználandók. Budapest, 1911. november hó 1-én. A miniszter rendeletéből: Kálőcsy Zoltán (P. H.) miniszteri osztálytanácsos. A Horváth Ferenc és neje Mészáros Borbála-jutalomdíjnak, amelyet Horváth Jeromos dr., zirczi jószágkormányzó, intézetünknek egykor kiváló növendéke, majd később 15 éven át tanárja tett, alapítólevele a következő: