Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1911

2! 1898-ban kiváló alkalmuk nyílik a magyar cisztercitáknak, hogy magyarországi alapítójuk iránt is lerójják hálás kegyeletüket. Mikor a magyar király nagynevű elődjének, III. Bélának, Székesfehérvárott feltalált földi maradványait a Mátyás templomban, országos ünnep keretében, eltemetteti (1898. okt. 21), Vajda Ödön odavezeti szerzetes fiait a királyi ravatalhoz, koszorút helyez rá, részt vesz az ország prímása által végzett gyászszertartásban s egyben „ad perpetuam rei memóriám'' a négy rendi főgimnázium tanulóifjúsága számára, III. Béla király nevére, ösztöndíjat alapít. Azonban Vajda Ödön mindezen és sok egyéb nyilvános szereplésével (pl. a székesfehérvári országos Vörösmarty-ünnep, az egri Szvorényi-emlékünnep, a székesfehérvári főgimnázium önképzőkörének 50 éves jubileuma stb.) csak rendje érdekeit akarja szolgálni, annak dicsőségét akarja gyarapítani. Saját személyét illetőleg vezérlő gondolata a nemes egyszerűség és gondos kerülése minden külsőségnek, ami elárulhatná a szép hatáskört s a jelentékeny vagyont, amelyet képvisel. Mindent megtesz a jó ügyért, áldozatul hozza testének-lelkének minden erejét, de teljesen kielégíti az a tudat, hogy derekasan megállja helyét és mindenben megfelel rendtársai bizalmának. A kultúra érdekében tett nagy szolgálatai azonban mégsem maradhatnak felsőbb elismerés nélkül. Az apostoli király — akit 1901. szeptember 5—7. napjain vendégül láthatott a zirczi kolostor falai között s aki úgy ekkor, mint más alkalmakkor is kiváló mértékben éreztette vele fejedelmi kegyeit — először a Lipót-rend, majd később a Szent István-rend kiskeresztjével tüntette ki, végül, mikor 1908-ban félszázados papi jubileumát ünnepelte, a magyar főrendiház tagjai sorába iktatta. Ezt a nevezetes évfordulót, amelynek emlékét a budapesti Bemardinum szép épülete őrzi, csendes visszavonultságban akarta megünnepelni. Azt szerette volna, ha tudomást sem vesz róla a világ. Sok rábeszélés kellett hozzá, míg végre beleegyezett, hogy szerzetes fiai családi ünnepökké avathassák. Az meg már azután egészen szándéka ellen történt, hogy volt kiváló tanítványai, sok tisztelője és a sajtó révén valósággal a magyar kultúra ünnepévé lett. Az egész ország figyelme ráirányult kiváló egyéniségére és áldásos tevékenységének eredményeire. Mikor Zirczen 1908. április 19-én, husvétvasárnapján, szívéhez legközelebb álló barátjának, Hornig Károly báró, veszprémi püspöknek oldalán az Úr oltárához lépett, hogy aranymiséjét bemutassa, a pápával és az apostoli királlyal élükön a kormány tagjai, egyházi és világi előkelőségek, törvényhatóságok, az elismerés és rokonszenv legszebb megnyilatkozásaival árasztották el. És ez a szép ünnepnap még mindig nem jelentette munkásságának határkövét. Bár a magas korral együttjáró testi gyengeséget egyre