Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1910
41 10. A gyakorlótanári intézmény szervezete.Előadó: Madzsar Gusztáv makói állami főgimnáziumi igazgató. 11. A tankönyvek kiadásainak gyakori változtatása Előadó: Krcsméry Károly dr. a nagykikindai állami főgimnázium igazgatója. Ezenkívül az értekezlet régebbi határozatainak értelmében ismételten kérte az új Rendtartás mielőbbi kiadását, az évvégi nyilvános vizsgálatok eltörlését, a minősítési (kvalifikacionális) törvény, módosítását s az ellenőrző értekezleteknek az iskolai év féléves beosztásához való alkalmazását. 2. Iskolai ünnepek. A tanári testület minden kínálkozó alkalmat megragadott, hogy az iskolai ünnepekkel is ápolja és fejlessze az ifjúság fogékony lelkében a vallásos és hazafias érzelmeket, a hála és kegyelet érzését. Az iskolai év megnyitásának ünnepén kívül az iskolai év folyamán a következő iskolai ünnepeket tartottuk: Október 16-án, vasárnap, az önképzőkör díszközgyűléssel ünnepelte meg az aradi vértanúk emlékét. Ez ünnepről az önképzőkör elnök-tanára számol be. November 19-én, boldogult Erzsébet kiráiyasszonyunk nevenapját és április 11-ét, a 48-as törvények szentesítésének emlékére rendelt nemzeti ünnepet, a szokott módon ünnepelte meg intézetünk. Március lö-ét, a magyar nemzet társadalmi és politikai újjászületésének évfordulóját, ez évben nyilvános ünnepéllyel nem tudtuk megünnepelni, mert éppen akkor a vörhenyjárvány miatt szüneteltek az előadások. A Tóth Kálmán-önképzőkör tehát április 2-án zártkörű díszgyűlését szentelte a nagy napok emlékének. A zártkörű hazafias ünnepen jelen volt a tanári testület és a bajai 1848/9-es Honvéd-egyesület küldöttsége Koch Jakab vezetése alatt. Az ünnep műsora az Önképzőkör rovatában van közölve. Május 6. és 7. napján Tordai Ányos dr. tanár eredeti színdarabját adta elő az ifjúság az Ipartestület nagytermében, minthogy tornatermünk kicsiny a közönség befogadására. Május 5-én pénteken főpróba volt, amelyen jelen voltak az intézet növendékei, 6-án szombaton volt a főelőadás s 7-én vasárnap a második előadás félhelyárakkaJ. A darab címe: TINÓDI. Ifjúsági színmű 3 fölvonásban énekkel és zenével. Az éneket és zenét összeállította Nagy Vazul tanár. Személyek: Enyingi Török Bálint, Szigetvár ura . . Tury Tibor VII. o. t. János ) Hárs Gy. IV. o. t. „ TI T Nozdroviczky Z. VII. ot. / erver- II—III Ferenc > , .1. fölv. Kollár K. III. o. t. ' Boros Iván VII. o. t. „ , \ mekei _ . , _ , folv. r, , _ ,. TI I Ilonka J Pngly B. I. o. t. Kovács Ferenc VIII. o. t.