Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1908

VII. kellő korlátok közé szorította azokat, kik a reform látszatával a szűk ségkép konzervatív katholicizmust a modernnek nevezett veszélyes lejtőre akarták terelni. Szenvedés is érte elég, hiszen nem kell egyébre utalnom, mint a francia eseményekre, hol mintha a pogány Rómának cézári őrülete kelt volna uj életre Krisztus igaz egyháza ellen. „Az egyház elsőszülött leánya" — ahogy a középkor pápái mintegy becézve nevezték Francziaországot — most második Néróként tulajdon anyja, a katholicizmus ellen esküdött föl élet-halálharcra. De a pápa rendületlenül áll Sz. Péternek más viharhoz szokott szikláján ; szivében a hit Istenében, a remény egy eljövendő megújhodásban, a szeretet embertársai iránt, ez az ő címerének három águ horga, melyet semmiféle viharnak szele onnan ki nem téphet. Főleg a felebaráti szeret az, melynek szebbnél-szebb példáit napnap után adja az egész világnak. Mikor 1908. dec. 28-án az oly leírhatatlanul óriási szicíliai katasztrófának, ezen második, de az elsőnél hasonlíthatatlanul borzasztóbb szicíliai vecsernyének híre bejárta a világot, a pápa szíve szeretetével s az abból fakadó jótéteményével a legnagyobb elismerést vivta ki magának. Mélyen Tisztelt Hallgatóim ! Mikor Correggio meglátta Raffaello Sz. Ceciliáját a bolognai San Giovanni-templomban, a hagyomány szerint igy kiáltott föl: „ Anch' io sono pittore !" Én is festő vagyok! Egy isteni ihlettel készült műremeknek szemlélete fölébresztette benne saját művészi erejének öntudatát. Egy képet nézek én is, egy fehérhajú aggastyánét, kinek ajka körűi jóságos mosoly játszik, kinek szeméből szeretet sugárzik, kinek homlokát az idő versenyt barázdálja a gondokkal. Ez az aggastyán a mi szentséges Atyánk, X. Pius pápa. Élete oly szép, egyszerűségében is oly harmonikus, hogy igazán remekbe készültnek látom és szeretném, ha Correggioként művésznek érezhetném magamat, hog}' egy érdemes életnek méltó képét rajzolhassam. De érzem, hogy az az ember, ki sohasem kereste a csillogást, kinek lelke nem volt soha a világ fölfogása szerinti dicső tettekre fölajozva, de annál nagyobb, annál szebb összhangban tudott szólni, ha a szeretet rezegtette meg húrjait: az az ember, ki rendkívüli állásában is közönséges ember akar maradni, mikor annyian vannak. kik közönséges állásban is a rendkívüliség nimbusza után vágyakodnak : próbára teszi a festő ecsetét. Megkisérlettem, hogy kicsiben is hű képét adjam X. Pius pápa életének, mely nem a világnak, hanem a vallásnak perspektivájából tekintve eddig is nagy volt és a jövőben is hivatva van áldást árasztani az emberiségre, fényt az egyházra, dicsőséget a pápaságra. M. T. H. I X. Pius pápának eddig vázolt élete igazolja, hogy a