Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1908

VII. hették diadalaiknak hosszú sorozatát, melyek félelmetessé s egyben gyűlöltté is tették nevöket. A közös szükség tette a honvédelem kötelességét az uj hazában is közössé, még pedig helyettesítés által le nem róható személyes kötelességévé minden szabad magyarnak, aki az új haza birtoklásában s a kialakuló állam nyújtotta jogokban osztozott. A jog és kötelesség eme szoros kapcsolata vezérlő elvként húzódik végig rendi alkotmányunkon. Midőn Árpád a pusztaszeri gyűlésen az elfoglalt hont a törzsek és nemzetségek között felosztá, megjelölte kinek-kinek jogát s megszabta kötelességét ; e szerint a várak örizete a kerületükhöz tartozó föld birtoka fejében, a várakban megszállt törzsfőknek lett kötelességévé, kik ezt a törzs népe és az önként meghódolt benszülöttek egy része által teljesítsék. így ezek a nemzeti hadsereget alkotva őrzék a hazát, míg a szabad nép többi része zsákmányért Európa országait veré fel. Ezekből kitetszőleg Szent István király intézkedésének a hadügy szétválasztásában első nyomai már a vezérek alatt felfedezhetők. A kereszténység tanai merőben ellenkeztek az ősi magyar vallás világnézetével, azonfelül a tizedfizetés, templomépítés stb. kötelezettsége új, merőben szokatlan terhet rótt a népre; így Szent István térítésével ellentétbe került a nemzet ősi vallásán alapuló közvéleményével; neki tehát — ha apostolkodása sikerét kockára tenni nem akarta — szüksége volt egyedül személyes akaratától függő, mindenkor kész s a haza határain kívül is használható haderőre. Ez birta rá Istvánt a királyi sereg felállítására, melynek alkotó elemei lettek: a várak vitézlő népe a királytól rendelt várispán vezetése alatt; nem volt ugyan ez a mai értelemben vett rendes katonaság, de a fölülésre mindig készen kellett lennie, azon benszülött keresztényekkel együtt, kiket István hihetőleg nagyszámban felvett e seregbe, hogy a kitörhető mozgalmakban úgy trónjának, mint az annyi előszeretettel s gyöngédséggel ápolt új intézményeknek támaszai legyenek. E hadi szolgálat fejében különíéle személy- és birtokjog, kiváltság lőn osztályrészük s a tizeden kivül semmiféle adót nem fizettek. A várispánok mellé alsóbbfoku hatáskörrel már István király számos altisztségeket rendelt segédekül. E várjobbágyoknak nevezett fegyveres erő képezte azután századokon keresztül legfontosabb elemét a királyi seregnek, amiért is Árpád-királyaink azon voltak, hogy számukat, mint személyés hatalmuk legfőbb támasztékát, amennyire csak a várjószágok terjedelme engedte, emeljék. Második elemét e királyi seregnek a bevándorlott keresztény lovagok, a hospites, alkották. Okleveleink tanúsága szerint ilyenek nagyszámban jöttek hazánkba a kereszténység terjedése óta kisebb-nagyobb fegyveres kísérettel; ezeket a térítő király, mint a pogányság leküz-