Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1908

VII. a katonai pályára, hanem átengedi a teret idegen elemeknek : az osztrákoknak, cseheknek, horvátoknak, lengyeleknek és tűri, hogy mig ő csak 28"/o-al van képviselve a hadsereg tiszti karában, addig 72% az idegen. A magyar ifjúságnak el kellene özönlenie valamint a katonai, úgy a diplomáciái pályát is, mert rendelkezik mindazon kellékekkel, melyeket e pályák megkívánnak. Minmagunk ámítása ugyanis, hogy mi elég vagyunk magunk magunknak; a legkiterjedtebb önkormányzati szabadság, maga az alkotmány — még ivi biztosítva volna is (a közelmúlt szomorú tapasztalatokkal szolgált erre nézve!) nem óvja meg érdekeinket azon legmagasabb állami szerveinkben, amelyeknek fenntartásához tömérdek vér- és pénzáldozattal mi is hozzájárulunk, csakis akkor, ha ezen szervekben megfelelő számban helyünket elfoglaljuk s befolyásunkat érvényesítjük; egyedül ily módon remélhetjük, hogy megvaiósul a magyar nemzet jogos aspiracióinak egyike a magyar hadsereg, amely még az 1867-ki kiegyezési törvényben is biztosítva van számunkra. Csak idő kérdése lehet, hogy Magyarország önállóságának ezt a kellékét is megszerezzük s újra felköthessük az ősi kardot, amely Mohácsnál kiesett a kezünkből; mert miként nemzeti közoktatásunk mai legfőbb őre egyik parlamenti beszédében mondja : „E monarkiának szerkezete az 1867-ki kiegyezés szerint két egyenjogú és paritásos államnak önállóságára és alkotmányára van építve. Ez államoknak egyike Magyarország és ezen államnak nyelve a magyar nyelv; a magyar államnak ez a paritása van tehát nyelvében megsértve az által, hogy a monarkia egy közös intézményében, a közös hadseregben, a magyar nyelvnek birtoka nem nyújtja mindazon előnyöket, amelyek a német nyelvnek tudásához vannak kötve; ez nem is nemzetiségi aspiráció, hanem a magyar államnak közjogi helyzetéből folyó és általunk soha el nem ejthető követelmény". A háború egyidős magával az emberiséggel. A népek való, vagy vélt igazaiknak elintézésénél mindig a fegyverre hivatkoztak, mint ultima ratiora. Annyi századnak lepergése az emberiség életében ezt a szokást meg nem változtatta ; korunk — mely pedig a haladásnak annyi csodás vívmányát tudja felmutatni —- a szinte túlfeszített fegyverkezés és hadi készülődés jegyében él; a túltengő militarizmus nemzetsorvasztó hatása alól máig sem tudják a népek magukat felszabadítani. Úgy látszik, minden időkre igazolódik a latin közmondás: si vis pacem, para bellum ! ha békében akarsz élni, tartsd szárazon a puskaport! A katonai terhek, melyek évente annyi milliót vonnak el a béke, humanizmus és kultura alkotásaitól, már-már elviselhetetlenek; ennek érzete készteti a kultúmemzeteket, hogy legjelesebb fiaikat évenként tanácskozásba gyűjtsék az örök béke megvalósításának szolgálatában;