Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1904

III. 1. A rádíoaktívítás. A fizikai világ hordozója, az anyag, sokféleképen nyilatkozik meg az ember kutató szellemének. Mégis mindössze kevés az, amit róla tudunk; a lényege pedig ismeretlen marad előttünk. Itt van a kezünk ügyében, magunk is belőle vagyunk fölépítve, a gondolat rajta érik meg és az ő közvetítésével nyer kifejezést, az energia belőle indul ki és hozzá tér vissza, miközben a végtelenül változatos tünemények sokasága játszódik le rajta, — de azért az anyag lényegéről semmit sem tudunk, így vagyunk nemcsak az anyaggal, hanem minden végső okkal. Az anyag a fizikai és kémiai tulajdonságoknak igen sokszerűen változó alakjait mutatja. E tulajdonságoknak fölismerése volt mindenkor természettudományi ismeretszerzésünk kiinduló pontja és a tulajdonságoknak további fölkutatása marad mindenkor természettudományi ismeretkörünk leghatalmasabb tágító eszköze. Az anyag bármely tulajdonságának fölismerése nagyon messzire tolja ki természettudományi ismeretkörünk határait. Ezt cselekszi most az anyagnak ujabban fölismert érdekes tulajdonsága, a radioaktivitás. A rádíoaktívítás több kémiai elemnek az a sajátsága, hogy láthatatlan, érzékszerveinkkel észrevehetetlen sugarakat bocsátanak ki. E sugaruk, a katód- és x-sugarakhoz hasonlóan, a fémeknek és más átlátszatlan testeknek vékonyabb-vastagabb rétegein törés és visszaverődés nélkül mennek át, több testben fluoreszcenciát és foszforeszcenciát gerjesztenek, a fotográfiai érzékeny lemezt megtámadják és a levegőt elektromos vezetővé teszik. Ezek a radioaktivitásnak legföltűnőbb, de nem az összes tulajdonságai. Az anyagokat, amelyek a rádíoaktívítás tulaj-