Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1904

XIII. és könyvtárossá, Hoffmann Emil VI. o. tanulót másodjegyzővé. A felü­gyelő tanár a választmányt és a tisztviselőket kötelességeik odaadó és lelkiismeretes teljesítésére buzdította és közölte velük az alapszabályok­nak reájuk vonatkozó pontjait. Az egyesület összesen öt ülést tartott, két közgyűlést és három választmányit, amelyekben a folyó és a fölmerült ügyeket intéztük el. Az egyesület könyvtárából 108 tanuló kapott szótárakat és egyéb segédkönyveket, sőt kivételes esetekben rendes iskolai kézikönyveket is; és pedig a VIII. osztályból 22, a Vll.-ből 14, a Vl.-ból 20, az V.-ből 24, a IV.-ből 27, az I.-ből egy tanuló; összesen 560 könyvet használtak állandóan az iskolai év alatt, úgy hogy egy tanulóra átlag 5—6 külön­féle segédkönyv jutott. De volt közöttük olyan is, aki 12, sőt több segédkönyvet is kapott állandó használatra. Rajzeszközökkel 24 ifjút segíttetünk. Az újonnan beszerzett 10 drb. nulla-körzőt a III. és IV. osztály, az 50 drb. fekete rajztáblát osztályonkint és rendszeresen használták az I.—IV. osztályban. A Zsitvay-féle rajzmintákat az 1. és II. osztály forgatta. Az egyesület énekes-könyveit az ifjúsági énekkar, a gyorsirási könyveket 6 tanuló, az újonnan szerzett Wagner-Horváth-féle 25—25 drb. görög és római régiségtanokat az V., VI. és VII. osztály latin, illetőleg görögpótló óráin, a latin és görög nyelvi szövegkiadá­sokat az Írásbeliek óráin az V., VII. és VIII. osztály, ezeket és a szor­számokat az érettségi írásbeliek alkalmával az abituriensek használták. Pénzbeli támogatásban a következő ifjak részesültek: Hanmicr Károly VIII. o. t. 10 koronát, Radó Gábor VIII. o. t. 20 kor., Posta Sándor, Spiegl János, Tomcsányi Jenő VII. o. tt. 10—10 kor., Weitzen­feld Mihály VII. o. t. 34 kor., Kiihn Ádám VI. o. t. 10 kor., Rohrböck Ferenc VI. o. t. 20 kor., Bacsó László V. o. t. 24 kor., Erődi Zoltán V. o. t. 10 kor., Heckenshoffer Lázár, Horváth Iván V. o. tt. 20—20 kor., Ruppert Miklós V. o. t. 10 kor., Schwerer Gyula, Szabó Leó V. o., Oltványi Ottó IV. o., Oltványi Károly III. o. tt. 20—20 kor., Radó Dezső II. o. t. 20 kor., Soltész Kornél II. o. t. 10 koronát kaptak; összesen 19 tanuló 318 koronát. Teljes öltözet ruhát kaptak Mattyasovszky Emil VIII. o. t. 44 korona értékben, Schwerer József és Wir György IV. o. tt. 30 -36 korona értékben, összesen 110 koronát. Az egyesület jótevői a folyó iskolai évben is a „Bajai Takarék­pénztár" 50 koronával és a „Bajai Kereskedelmi és Iparbank" 20 koro­nával gyarapították az egyesület tőkéjét. Két nemeslelkű urnő pedig 8 koronát ajánlott föl két tanulónak. Szegény tanulóink nevében e helyen is hálás köszönetei mondunk a

Next

/
Oldalképek
Tartalom