Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1902
69 ízben vizsgálta meg hivatalosan a tanulók szemeit. Három, vidékről jött tanulónál akadt az egyiptomi szembetegség tüneteire. Egyet négy hétre eltiltott az iskola látogatástól, mindhármat gondos gyógykezelésben részesíté, ma már gyógyultaknak jelezte őket. VI. Tanulmányi állapot. Az intéfeet tanártestülete magasztos hivatásának tudatában és ügyszeretetéből kifolyólag lelkiismeretes munkássággal és odaadó buzgósággal végezte nevelés-oktatási kötelességét. Munkaerejét a maga egészében szentelé a köznevelés terén a vallásnak és hazának, a gondjaira bizott ifjúság minél alaposabb kiképezésére. Kiváló gondot fordított a szorgalom, tanulási képesség és kötelességteljesítés fokozására. Es e fáradságos munkájában biztos kezekkel és határozott irányban fejlesztette a tanulók tehetségeit, mindenkor kitartó szorgalomra buzdítva az ifjakat. Az ellenőrző tanácskozásokon beható megbeszélés tárgyává tettük tanulóink előhaladását. Tanácskozások után az intézeti igazgató az egyes osztályokban közölte a tanácskozás eredményét, mindenkor szorgalmas tanulásra és jó viseletre figyelmeztetve az ifjakat. Valahányszor szükségét láttuk, mindannyiszor „lntők"-ben figyelmeztettük a tanulók szülőit és szállásadóit gyermekeik illetve kosztosaik tanulmányi állapotáról. Es hogy minél alaposabban tájékozódhassanak tanuló gyermekeik előmeneteléről, időszakonként haza küldöttük az ifjak írásdolgozatait láttamozás végett. Egyébként az egyes tantárgyak tanítása a hivatalos tanterv szerint történt. A tanulmányi eredményt a XII. fejezet tünteti fel. VII. Látogatások. Tankerületi kir. főigazgatónk, Dr. Platz Bonifác február hó 15—19. napjain végezte évi hivatalos látogatását intézetünkben. Az igazgató kíséretében ismételten meglátogatta az összes osztályokat, meghallgatta a tanulók feleleteit, megfigyelte az intézet tanulmányi és fegyelmi állapotát. Megtekinté az intézet helyiségeit, megnézte a könyvtárakat, szertárakat, azok leltárait, megvizsgálta az igazgatói irodát. Átnézte az osztálykönyveket, az ifjak irásdolgozatait és rajzaikat. Látogatásainak befejeztével értekezletet tartott a tanártestülettel, melyen az intézet külső és belső állapotáról szerzett tapasztalatait közölve „elismeréssel adózott mindazokért, a miket tapasztalt. A kép - úgymond — melyet az iskoláról nyert az, hogy lelkiismeretes vezetés az igazgató, lelkiismeres munkásság a tanárok részéről fenntartotta az intézetet a hagyományos színvonalon." Az inztézeti igazgató a rendtartás értelmében havonkint többször is meglátogatta az egyes osztályokat, minden alkalommal szorgalmas munkásságra és jó viseletre buzdítá az ifjakat. Látogatásainak száma: 115. VIII. Iskolai ünnepek. Intézetünk készséggel ragadott meg minden kínálkozó alkalmat arra, hogy az ifjúság kebelében a vallásos, a kegyeletes és hazafias érzelmeket fejlessze. Ezen célt szolgálták az iskolai