Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1901

18 fakadtak rajta: mártírok vérrózsája és szüzek fehér lilioma; egyháza pedig, melyet együgyü galilaei halászok utján terjesztett, akként gyarapodott, mint Xerxes álmában az a bizonyos olajfa, mely egj're nőtt, mígnem ágai az egész föld kerekségét beárnyékolták. A kis mustármag terebélyes fává lett, melynek lombjai beborítják a földet. Hiába rázták a viharok, nem árthattak neki, hanem inkább megerősítették. És mikor a föld alól kinőtt, az az a katakombák sötétségét elhagyhatta, miként Mózes népének a pusztában, a jóságos Isten újra világító lángoszlopot gyújtott a gyöngék részére. Férfiakat támasztott: sz. Ágostonokat, Jeromosokat, Gergelyeket, Aquinói sz. Tamásokat, Bonaventurákat, kiknek az volt a hivatásuk, hogy lángelméjök fényével megvilágítsák az egyház tanait és rámutassanak az „Isten bárányára", ki előtt meghajlik minden térd égen, földön és föld alatt és a ki nyugtalan, agyonzaklatott szivünknek egyetlen menedéke . . . És most lássuk, Raffaello mély hite hogyan rajzolta meg a Disputa del Sacramentó-n ezt a fenséges világképet! Legfelül a mennyország derült magasában az Atya-Isten látható a szentek és angyalok seregétől környezve, a mint jobbját áldásra emeli, baljában pedig a világgömböt tartja. Alatta felhők trónusán ül a Fiú-Isten. Két szegekkel átlyukgatott kezét a világ felé fordítja és isteni szeretettől sugárzó arczán oly végtelen gyöngédség tükröződik, hogy képesnek hinnők még egy második áldozatra is. Boldogan fordul feléje a hódolat mozdulatával jobbján ülő dicsőséges anyja, a boldogságos Szűz Mária, míg balján ker. sz. János mutat rá az „Isten bárányára, ki elvette a világ bűneit." Alattuk, felhők fodrain az ó- és újszövetség legkiválóbb szentjei ülnek. Jobbról sz. Péter, Róma első püspöke, kezében a bűnök feloldásának vagy megtartásának jelével, a kulcscsal, mely elzárhatja, vagy megnyithatja előttünk a menny kapuját. Utána Ádám, az első ember, majd Krisztus Urunk legkedvesebb tanítványa, sz. János evangélista, sz. Dávid, a királyi zsoltáros és sz. István, az egyház első vértanuja. Végül Jeremiás próféta, ki oly megható siralmakban kesergett népe pusztulása fölött. Balfelül sz. Fái, „a nemzetek nagy apostola" nyitja meg a sort. Mellette Ábrahám, a nagy patriárka foglal helyet, ki Izsák föláldozásával előre jelképezte Krisztus kereszthalálát. Utána Jakabot látjuk, a remény és munkás szeretet apostolát, majd Mózest, ki zsidó népét a tejjel-mézzel folyó Kánaánba vezette és sz. Istvánnak megfelelően sz. Lörincz vértanút, ki semmire sem vágyakozott úgy, mint a martir-koszorúra. Az utolsó alak hihetőleg György, Savonának, II. Gyula pápa szülővárosának védőszentje. Lenn a földön, középen egy oltár látható a szentségtartóval. Ennek