Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1901

17 Ebben a szédítő mélységű konczepczióban meg van rajzolva az emberi nem egész története: a magára hagyott józan ész tusakodása, harcza az igazság és boldogság érdekében, a kegyelemtől ihletett lélek nyugalma meg a hit boldogító békéje. Visszatükröződik benne a renaissance egész eszmevilága, mely egy perczig sem habozott a pogány klasszikus ó-kor és a kereszténység világnézlete összepárosításának lehetőségében. Benne van a művész rajongó hite, nagy tudása és végtelen gyöngédsége, szeretete, mely az emberi sziv összes ideálját igyekszik összhangba hozni és lelke derűjét szívesen megosztaná minden emberrel, a minthogy rálehelte legtöbb, szépségtől, boldogságtól és erőtől duzzadó alakjára. A bejárattal szemben lévőt szokták hibásan az oltári szentségről való vitának, azaz Disputa dal Sacramcntó- vagy röviden Disputá-nak nevezni. Hibásan, mert itt egyáltalán nincs vita, ellenkezőleg minden összhangba olvad a keresztény hit legfelségesebb tárgya, az oltári szentség, a mennyei kenyér körül, mely mi érettünk hullott alá az égből. Ugyanis alighogy a világra jő az első ember, mint fény után az árnyék, utána húzódik a bűn is. Azóta ez is állandó kísérője. És mikor a kherub lángpallosa kiűzi a paradicsomból, minden elhagyja, csak a nő marad hű hozzája és a bűn. Utódaira is csupán ez száll örökségképen a paradicsomból. Kain bűne csak az első szeme a hosszú láncznak . . . Minél jobban szaporodik az emberiség, annál jobban nő áradat módjára a bűn fertője. Mindinkább eltávolodnak a paradicsomtól és Istenöktől, „a halál árnyékában ülnek" és a vak sötétségben egyedül a választott nép tiszta monotheismusa, egy Istenben való hite világít kis mécsesként. „Et lux in tenebris lucet . . ." (És a világosság világoskodik a sötétségben, írja sz. János evang.) Azonban ezt a fényt is kioltotta volna a körülötte hullámzó pogány áradat, ha Jehova nem támaszt időről-időre nagy prófétákat: Mózest, ki elcsigázott népét elvezeti az ígéret földjére, Ábrahámot és másokat . . . Ám az emberiség nagy része tovább halad a bűn ösvényén. „Et tenebrae eam non comprehenderunt." (És a sötétség nem fogadta be a fényt. Sz. János evang.) „Balgatagságokra gondolnak a népek" és jóllehet Sz. Ágostonnal szólva — lelkünk úgy tele van az istenség gondolatával, mint a tenger mélyén rejtőző szivacs vízzel, - - bűnt bűnre halmoztunk és kényszerítettük az Eget, hogy a földre leszálljon. „Et verbum caro factum est." „És az ige testté lőn", nem holmi fényes palotában, hanem az egyszerű kis betlehemi jászolban. Előtte azonban el kellett jönnie a legnagyobb prófétának, Ker. sz. Jánosnak, hogy elkészítse az Ur útjait. Csak azután jöhetett „az Isten báránya, ki elvette a világ bűneit" és felmagasztalta a szegénységet meg a szenvedést. A mint az ő vére széthullott a földön, eddig ismeretlen virágok 2