Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1901
79 intézet igazgatósága szorgos gondjai közé számítja az intézet helyiségeinek tisztántartását, személyesen ellenőrzi a tantermek fűtését és-szellőztetését óraközti szünetekben is. — A tanév folyamán a város tiszti főorvosa, dr. Bernhart János, kétszer vizsgálta meg a tanulók szemeit: Ezen utóbbi vizsgálat alkalmával két trachoma gyanús esetet talált és azonnal intézkedett azok gyógykezeléséről. Mindkettő más intézetből jött a tanév elején. VI. Tanulmányi állapot. Intézetünk tanártestülete magasztos feladatának élénk tudatában lelkiismeretességgel s odaadó buzgósággal fáradozott az ifjak szellemi életének minél alaposabb s mélyebb kiképzésére. Első gondjai közé tartozott a különböző tananyag részleteinek biztos megértetése s ennek alapján annak feldolgozása. És e nehéz munkájában biztos kezekkel s határozott irányban fejlesztette a tanulók tehetségét, mindenkor kitartó szorgalomra intve, egyes esetekben sarkalva a hanyagabb ifjakat. Ellenőrző tanácskozásaink alkalmával hivatalosan is beható bírálat s megbeszélés tárgyává tettük növendékeink különböző irányú előhaladását. Szóval, nem mulasztottunk el egyetlen kedvező alkalmat sem a buzgók telkesítésére s a hanyagok buzdítására. Az ellenőrző tanácskozások után az intézeti igazgató minden egyes osztályban külön megtette irányító, figyelmeztető vagy megrovó észrevételeit. Közbenközben, ha szükségesnek látszott, ifjaink szüleit — esetleg kosztadóit — is értesítettük gyermekeik — illetve kosztosaik — tanulmányi állapotáról. És, hogy minél alaposabban tájékoztassuk őket ifjaink munkájáról, időszakonkint többször is haza küldöttük az irásdolgozatokat láttamozás végett. A tanárkar tagjai ezeken kívül mindig készségesen adta meg az érdeklődő szülők s kosztosok kérdező'sködéseire a szóbeli felvilágosítást is. — Egyébként növendékeink tanulmányi eredményét a XII. fejezet tünteti fel. VII. Látogatások. A szegedi tankerület kir. főigazgatója, nagyságos és főtisztelendő dr. Platz Bonifácz, november 3—6-ik napjain végezte hivatalos látogatását intézetünkben. Megfigyelte az összes ifjak különböző elméleti s gyakorlati munkálkodását s ezek eredményeit. Többször meglátogatta az egyes osztályokat; megvizsgálta az igazgatói irodát, a szertárakat s a könyvtárakat; átnézte a tanulók összes írásdolgozataihoz szükséges füzeteket, a rajzokat s az osztálynaplókat. Mindezek kellemesen hatottak rá s örömmel fejezte ki megelégedését és nyugodtan távozott az intézet köréből, melyben a tanulmányi állapot teljesen kielégítő. April 6—10-ig az intézet kegyura, nagyságos és főtisztelendő Vajda Ödön zirczi apát úr szerencséltette a tanártestületet látogatásával, mely alkalommal az intézet épületeit is megtekintette. Junius 10., 17. és 18-áfl Schnábl Róbert dr. a budapesti VI. ker. áll.