Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1901

20 a legkiválóbb skolasztikus bölcselő, a ki oly gyönyörűen énekelt a kenyér színe alatt rejtőző istenségről, a „latens deitas"-ról, hogy legmagasabb elismerésképen ilyen mennyei szózat hangzott feléje: ,,Bene scripsisti de me, Thoma !" Jól írtál rólam, Tamás! Mellette Anaklét pápa áll, Róma második vagy harmadik püspöke. A kezében tartott pálmaág mutatja, hogy neki is vérével kellett megpecsételnie hitét. Utána sz. fíonaventurára, a sz. Ferenez-rend díszére esik pillantásunk, kit Isten iránt való lángoló szeretetéért „Doctor Seraphicus" néven tisztel az egyház. Végül a legalsó lépcsőn III. Incze pápa hatalmas alakja tűnik elénk. Méltán megilleti a hely ott, az < ltári szentség közelében a tizenkettedik század eme legnagyobb pápáját, mivel senki sem írt nála szebben a szentmise-áldozatról. Mögötte Dante, a legnagyobb keresztény költőnek, a „Divina commedia" halhatatlan szerzőjének babérkoszorús feje látszik. Megérdemli e helyet, mert már kortársai is hittudósnak nevezték a theologiában való nagy jártassága miatt. („Theologus Dantes, nullius dogmatis expers.") Azonban a festmény e főalakjain kívül nem szabad megfeledkeznünk azokról sem, kik a kereszténység kiváló szentjei, tudósai és vértanúi mellett a renaissance tudományos és művészi életét, szellemét képviselik, azon szellemet, mely a pogány klasszikus ó-kor és a keresztény világnézet összebékítésén fáradozott és a legjellemzőbb módon a „fenséges"nek nevezett Lorenzo Medici ama mondásában nyilatkozott meg, hogy jó keresztény és derék polgár csak vgy lehet az ember, ha Platónt olvassa. Jobbról ott látjuk III. Incze mellett antik szabású ruhában Ficino Marsiliót és előtte, egy mellvédre támaszkodva Giovanni Pico delta Mirandolát, „a szellem phoenixé"-t, kit még „a dicséret sem érhet el, oly magasan áll." Mindkettő dísze volt a Mediciek híres Platon-akadémiájának, mely évről-évre fényes ünnepélyek közt ülte meg a nagy görög bölcselő halála napját. Az olasz humanisták színe-virága gyülekezett össze e napon Firenze fejedelmének gyönyörű kertjeiben, hogy élvezhesse egy Ficino Marsilio Platon-tanulmányát vagy Pico della Mirandola klasszikus latinságú emlékbeszédét, mikor az „isteni" ideálista faragott képét megkoszorúzza és a halhatatlanság jelvényeivel, a lepkeszárnyakkal fölékesíti . . . Majd Platón híres „symposion"-jainak emlékezetére, a Mediciek pazarul díszített termeiben lakomára gyűlt össze a tudós társaság, melynek „finom, ékes társalgását felolvasások, beszédek szaggatták meg, vendégeskedését pedig bölcselő viták és magyarázatok fűszerezték, mi közben a hatalom és szellem arisztokratája közt az illem és rang túlságai leomlottak . . . Balfelül meg a renaissance művészetének két kiváló képviselőjét szemlélhetjük. Az a korlátra támaszkodó, vitatkozó öreg Bramante, az új