Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1899

irt közélet erőszakos nyomásai itt nem fordulhatnak is elő, bőven pótolja ezt az az éretlenség, mely az ifjak nagy részénél koruknál fogva természetes állapot. A tapasztalat azt mutatja, hogy az önképzőköri választások a megelőző korteskedéssel s az utólagos haraggal és visszafojtott nehezteléssel teljesen fölforgathatják az intézet nyugalmát s kívánatos együttérzését. S éppen ezért a korlátlan választószabadság ebben a korban a jellem fejlődésére rendszerint káros befolyással van, s azért nem is helyeselhető. Ez azonban korántsem azt jelenti, hogy a választás helyébe az egyszerű kinevezés lépjen. Válaszszuk a középutat, mely a visszaéléseket kizárja a nélkül, hogy az ifjak önrendelkezését teljesen megsemmisítené. A vezető tanár szemelje ki azokat az ifjakat, a kik az ő véleménye szerint a tisztviselőségre legméltóbbak, s az így összeállított névsort ajánlás-formában terjeszsze a kör tagjai elé. Ez az eljárásmód a korteskedést már eleve lehetetlenné teszi, s körültekintő figyelem mellett a tagok választó jogának elkobzása nélkül is a legérdemesebbeket juttatja tisztségekre. A kör működését aztán később nem fogja megbénítani a választások egyik legbántóbb következménye: a személyeskedés. De nemcsak a választásoknál, hanem a kör működésének minden ágában s minden ülésén éber ügyelemmel kell a vezető tanárnak őrködnie, hogy a nevelés magasztos czéljait akadályozó minden törekvésnek útját állja. Legyen gondja arra, hogy az elért sikerek az önhitt pöffeszkedés magvait ne hintsék cl az ifjak szivében, s a korukhoz illő szerénységet egy pillanatra se téveszszék el szemeik elől. Meg kell velük értetni, hogy a társaiktól nyert elismerés csak viszonylagos értékű; az igazi babérról legföljebb csak álmodozhatnak, de nincs semmi joguk arra, hogy magukat már most kész szónokoknak és íróknak tartsák. Hisz az önképzőköri munkásság még legsikerültebb jelenségeiben is csak kísérletezés, melynek elbírálásában éppen azért a szeretet sugallta tárgyilagos hang legyen az uralkodó. A tapasztalat azt mutatja, hogy az ifjúkorban a tárgyilagosság megőrzése nagy önuralomba kerül, s könnyen helyet ad a szellemeskedő, itt-ott azonban szinte az elevenbe ható gúnynak. Ennek oka részint a megállapodott elvek hiányában, részint az ifjú vérmérsékletében keresendő. Pedig kétségtelen, hogy a gúny — főleg ebben a korban — többet árt, mint használ. Nagyon elég, ha társunknak értésére adjuk, hogy mi a hibája, s mit kell jövőre kerülnie. A gúny elkeserít, a kísérletezőnek kedvét szegi, s talán örökre elhallgattatja. A szeretetlenség ilyetén megnyilatkozása dermesztőleg hat az ifjú lelkére, s szivének, értelmének minden virágát még bimbó korában megfagyasztja. A társadalmi bajoknak egyik fő forrása éppen a szeretet hiánya, a mely nélkül tökéletes jellem el nem képzelhető. Ne engedjük, hogy emberi