Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1898

67 »Csak törpe nép felejthet ős nagyságot, Csak elfajult kor hős elődöket; A lelkes eljár ősei sirlakához S gyújt régi fénynél uj szövétneket.« (Garay). Kedves Ifjak! Az Árpádok honszeretettől lángoló énekesének, Garaynak, e szavai a leghívebben fejezik ki mindazokat az eszméket és érzelmeket, melyeknek hatása alatt e mai napon egybegyűltünk. A kegyelet ünnepe ez, melyen egy nagy király, III. Béla, dicső emlékének áldozunk; kinek sírjához lélekben elzarándokolva és koporsójára leborulva nem csak az Árpád-ház iránt való hódolatunk adóját rójuk le, hanem egyszersmind hazánkhoz és fajunkhoz való lelkes szeretetünkben is megerősödünk. Mert nem elég, ha a multak emlékezete csak értelmünket foglalkoztatja; kell, hogy az szivünk legbensőbb redőit is áthassa s ily módon követésére buzdítson bennünket mind ama szépnek és jónak, mit a múlt idők nagy alakjaiban tisztelettel szemlélünk. Árpád, a hős vezér, kedves ifjak, hervadhatatlan érdemeket szerzett magának az által, hogy népének s nekünk is — késő unokáknak — e tejjel-mézzel folyó szép országot megszerezte. Ezért áldani is fogja emlékét minden hű magyar az idők végéig. De az utána következő vezérek erős karja, mely Európa népeit megremegteté, csak ideig-óráig biztosíthatta a nemzet állami fönmaradását. Mert a szomszéd népek fölébredt öntudata és bosszúja nemsokára alapostúl fölforgatni készült azt az országot, melyben nem látott egyebet, mint a kereszténységnek s vele minden haladásnak halálos ellenségét. S Árpádnak szent emlékű unokája, István, e gondolat hatása alatt, de egyszersmind önlelke sugallatát is követve fölveszi népével együtt a keresztséget s ellenségből testvérévé lesz a nyugati nemzeteknek. E tette által megvetette alapját a keresztény, művelt Magyarországnak. Utódai tehetségükhöz képest rajta voltak, hogy a megkezdett alapon tovább építve hazájukat, nemzetüket a hatalom és nagyság mentől magasabb fokára emeljék. Az eszköz, melylyel e magasztos czélt elérni törekedtek, kettős volt, de egymással bensőleg egybeforrott: a kereszténység és művelődés ápolása, előmozdítása. E királyok egyik legnagyobbikának, III. Bélának, emlékét üljük e napon azon alkalomból, hogy a fölséges királyi kegy s a nemzet lelkesült óhaja ugy az ő, mint hitvesének, antiokiai Annának, földi maradványait több mint 700 év múlva fényes pompával helyezi örök nyugalomra. III. Béla ifjúkora, kedves ifjak, arra az időre esik, mikor a keletrómai birodalom a vitéz és nagyeszű Mánuel alatt erejében megujulva a régi római császárság fényét akarta visszaállítani. Ezért már Béla elődje, III. István alatt azon fontorkodott, hogy a hazánkban duló pártviszályokat fölhasználva,