Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1897

89 netünkben is örök emlékezetessé Erzébet fenséges királynőnk személye, ki főtényezője lőn azon eseményeknek, melyek nemzetünket az őt megillető állásba helyezték. 30 évvel ezelőtt koronázta meg a magyar nemzet a most dicsőn uralkodó apostoli királyunkat s fenséges nejét Erzsébet királyasszonyt. 400 év óta csak a történelem lapjain olvasta, csak álmaiban szemlélte az ország, mit tehet egy nemzet királyával együttérezve. Hála a magyarok Istenének! nemzetünk vágyai megtestesültek, álmai megvalósultak, mióta I. Ferencz József dicsőn uralkodó királyunk homlokát sz. István koronája érinté. Az Isten szabad ege alatt, a nemzet szine előtt az alkotmányra elmondott királyi eskü a királyi erények s a legbölcsebb uralkodói cselekedetek kiapadhatatlan forrásává lőn. Mátyás király bölcsesége jellemzi apostoli királyunk első tettét, midőn a nemzet koronázási ajándékát 100,000 aranyat fenséges nejével együtt az 1848/49-iki szabadságharcz elaggott honvédeinek felsegélésére ajándékozta, amely fenséges cselekedettel a nemzeti önvédelemre a szentesítő királyi pecsétet ütötte. Alkotmányos életünk nemcsak papiroson indul ineg: áthatja az nemzeti életünk, állami szervezetünk minden rétegét, s a változás, mely ennek következtében mindenütt észlelhető: a hatalmas független magyar birodalom épületének alkotó részei. Nincs állami s társadalmi életünknek fontos vagy kevésbbé jelentékeny része, mely iránt apostoli királyunk ne érdeklődnék. A közművelődés hatalmas palotái nem kötik le jobban figyelmét s keltik fel érdeklődését, mint a népiskolák vagy a kisdedovodák, melyeknek kispolgárai ártatlan feleletökkel nem egyszer könnyeket csaltak már apostoli királyunk szemébe. Oh! e könnyek drága kincsét képezik a nemzetnek, mert azok tükrében a nemzet lelke egyesül a király lelkével. Nincs öröme a nemzetnek, melyben királyunk részt ne venne, nincs fájdalma szenvedése, melynek enyhítésére ne sietne, s melyből hatalmas részt ne követelne magának. A legmagyarabb várost Szegedet elönti a Tisza pusztító árja, 70 ezer magyar marad födél nélkül s látja egy rémes éjjel elpusztulni több nemzedék munkája gyümölcsét. Apostoli királyunk személyesen siet megvigasztalni a veszedelem színhelyén földig sújtott hű magyarjait. Talál szerencsétleneket, de nem kétségbeesetteket; szerető atyai szíve elszorúl a pusztulás nagysága fölött, de királyi lelke felmagasztosül hű alattvalói körében, midőn azt látja, hogy a szerencsétlenek ezrei és ezrei közül egyetlen kar sem emelkedik feléje segélyért esdekelve. Ily lélekerős nép fölött királynak lenni valóban lelki gyönyörűség. Királyi szavak jönnek felséges urunk ajkaira, midőn népéhez fordulva ezeket mondja: Bízzál és remélj én népem, Szeged szebb lesz, mint volt«. Tudjuk mindannyian t. uraim és