Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1897

15 meknél nagy gondot kell reá fordítanunk, hogy meglegyen neki a maga játszó foglalkozása, hogy akaratát gyakorolhassa. Gyakorolnunk kell a növendéket a szokásos helyes cselekvésben. Főkép az erkölcsi cselekvés megszokását kell benne megteremtenünk. Minden gyakorlásnak ugyanis az a czélja, hogy szokást, ügyességet szerezzen. A gyakorlás szoktatás is; tehát a mikor a cselekvésben gyakoroljuk a növendéket, egyszersmind a munkához is szoktatjuk. De ez már a fegyelmezés dolga, a hol a növendék munkájában nevelője utasításait követi. Holott a jellemképzésnél önmagát utasítja a növendék a jóra, önmagának engedelmeskedik és mind a munka megválasztásában, mind pedig végrehajtásában a saját gyakorlati felfogása és vallás-erkölcsi meggyőződése szerint kell cselekednie. Arról van tehát szó, hogy a növendéket kötelességszerű, komoly munkához szoktassuk. A komoly munka nyomában az jár, hogy a növendék tanúi lemondani, kerüli a rosszat. Mert «megtanúlni dolgozni a nevelés szempontjából nemesebb czél, mint a tudományokban való előmenetel. Megtanúlni dolgozni, később szabad elhatározásból, állandóan, kitartással, mely nem az óra vagy a pillanat szeszélye vagy kedvtelése szerint változik; megtanúlni dolgozni, ha kell hajlamainknak és kedves szórakozásainknak feláldozásával is; megtanúlni dolgozni teljes erővel: az értelmes és erkölcsös akaratnak legtermészetesebb iskolája a gyermekkortól kezdve az ifjúkor végéig, és a férfias érzületnek igazi dajkája,» mondja Zezschwitz. A komoly, köteles munkában való gyakorlás gyarapítja a lelkiismeret gyengédségét, kötelességtudás fejlődik ki a növendékben, híven kitart kötelessége végzésében, kialakúl benne a hűség, a ragaszkodás kötelességeihez. Amaz, a kötelességtudás, mint szubjektív elem, emez, a kötelességhűség, mint objektív elem, összhangot, békét teremtenek meg a növendék lelkében. Az akarat gyakorlásának legnagyobb mestere az élet. Ezer meg ezer alkalom kínálkozik benne, hogy a magunk meggyőződése, belátása szerint akarjunk és cselekedjünk. S az alkalom oly mértékben szaporodik, a mily mértékben gazdagodunk tapasztalatban, minél gyakrabban érintkezünk másokkal. A nevelőnek tehát gondjának kell lenni arra, hogy növendéke valóban használja is az élet nyújtotta alkalmakat. S mert és amennyiben az élet nyújtotta alkalmak nem eléggé sokirányúak, magának a nevelőnek kell előteremtenie oly alkalmakat, melyekben a növendék akarata sokféle irányban nyilatkozhatik meg. Ennek az lesz az üdvös eredménye, hogy a növendék akarata nem fejlődik egy irányban, hanem gyakorolván magát az emberi élet sokféle cselekvésében, alkalmassá válik az élettől eléje szabott sokféle feladat megoldására. Mindenek előtt azon kötelességek teljesítésében kell gyakorolnunk a növendéket, melyek legsürgetőbbek s ezek: Isten, környezete és önmaga