Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1897

8 meghódoljon a lelkiismeret törvényei, vallás-erkölcsi Ítélete és belátása előtt, hogy meghódoljon az ész és az isteni törvények előtt. A jellemképzésnek az a feladata, hogy a szabad akaratnak a valláserkölcsi belátástól való függését állandóvá, következetessé tegye. Az akarati cselekvések tárgya: a vallás-erkölcsi jó megvalósítása, a rossz kerülése, megútálása minden körülmény között. Mert az embernek valódi értéke és méltósága abban áll, hogy kitartóan és következetesen törekszik a jóra. A szorosabb értelemben vett nevelés tehát a vallás-erkölcsös akaratot törekszik kifejleszteni. A jellem lényegét az alapelvek teszik, melyek szerint cselekszünk; a vallás-erkölcsi jellem lényegét a vallás-erkölcsi elvek. A jellemben ugyanis két részt különböztetünk meg: szubjektív részét, az akaratot szabályozó elveket; és objektív részét, az akaratot, mely meghódol az elveknek. A szilárd jellemű akarat magában foglalja szívünk egész világát, mely ha egyszersmind vallás-erkölcsös is, az alázatosság, Istenbe vetett bizaiom állandó kísérői. A valódi jellemben bizonyos jótékony melegség van; e nélkül a jellem részvéttelen, szívtelen. A jellem kedvező alakulására nagy hatással van az öröm és a megelégedés. Azért oly károsak a jellem fejlődésére a szegény, szűkös, sanyarú életviszonyok. De az olyanok is, melyekben a szidás nemcsak mindennapi kenyere a növendéknek, hanem folytonos ürömé. így elfojtódik a saját erejébe vetett bizalma már csírájában. Csak az igazi, Isten és emberek iránt való szeretetből áthatott élet fejleszt nagy jellemet, melyben emennek erőssége a szív melegével párosúl. Ennélfogva mind a kettőnek egyformán közös ápolására kell gondot fordítania a nevelésnek. Tökéletesen jellemes és vallás-erkölcsös akaratot vagyis tökéletes vallás-erkölcsös jellemet eddig még senki sem ért el. Mindazonáltal a nevelésnek ily tökéletes akaratra és jellemre kell, mint eszményre, törekednie. Csak akkor lesz törekvésünk határtalan és vég nélkül, csak akkor ifjodik meg akaratunk minden elért siker után, ha előttünk a legtökéletesebb, az utolérhetetlen lebeg végső czél gyanánt. Mert ha nem érhetjük is el a végső czélt, de lelkesít, új meg új küzdelemre serkent annak a tudata, hogy elvégre annál közelebb jutunk hozzá, minél buzgóbban és hathatósabban törekszünk utána. A kérdés már most ez: szükséges-e a jellemnek külön képzése, vagy elegendő-e, ha oktatás és fegyelmezés útján arra képesítjük a növendéket, hogy akaratát alárendeli saját vallás-erkölcsi belátásának? Ismeretes tény, hogy a vágy képzeteinkhez fűződik. A mi nem ismeretünknek tárgya, az után akaratunk nem is törekedhetik. Ha hiányosak a rosszra vonatkozó képzeteink, hiányzanak egyszersmind a rosszra való vágynak a föltételei is. Ha tudatunkban sok a jó, vallás-erkölcsös képzet, ébredező vágyaink,