Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1895

85 saik megfigyelésénél aczélozza tetterejét, hazaszeretetök tüzénél lángra lobbantja saját hazaszerctét. A nemzetemésztő török hatalom véget ért hazánkban, a diadalmas harczok, melyek ezt eredményezték, a nemzet örök háláját biztosítják uralkodó családunk a Habsburgház számára. De a félhold hatalma megtörésénél a Magyar Nemzet oly erőt fejtett ki, mely minden félreértés kizárásával hirdette a világnak, hogy nem halt meg, hanem él, s életét ott kezdi, hol kétszáz évvel ezelőtt a török hódoltság megakasztotta. Mily kár! hogy királyaink német császárok is.lévén, tőlünk távol idegenben laktak, s idegen tanácsosaikra hallgatva — alkotmányunkhoz szabadságunkhoz való ragaszkodásunkat félreösmerték. Ez volt az oka, hogy lázadó, rebellis hírbe keverték nemzetünket, mely pedig soha nem tett nagyobb szolgálatot királyának, mint mikor alkotmányáért, szabadságáért az idegen zsoldosokkal a kétségbeesés harczait vívta. Mióta az emberek állammá alakultak, nem volt nép, mely uralkodójához hívebb, s érette önfeláldozóbb volt volna, mint a magyar, ha törvényeit s intézményeit tiszteletben tartották, ha a nemzet és király közti összekötő kapcsot, a bizalmat, a rossz akarat vagy a félreértés szét nem tépte. Nehéz idők jártak uralkodó családunkra a XVIII. század derekán, férfiága III. Károlyban kihalt, örököse, Mária Terézia ellen pedig Európa 8 állama, köztük: Franczia-, Spanyol- s Poroszország kelt fel, felosztva maguk közt a Habsburgház birodalmát. Természetes szövetségesöknek gondolták az osztózkodók Magyarországot, melyről azt hitték, hogy két kézzel ragadja meg az alkalmat s elszakad a pragmatica sanctióban elfogadott uralkodó családtól, melynek kormányférfiai emlékéhez oly szomorú események fűződnek a magyarok történetében. Épen úgy gondolkoztak az osztrák államférfiak is, azért óva intették Mária Teréziát még a végső szükségben is, midőn Felső-Ausztriát, Csehországot és Sziléziát az ellenség már elfoglalta, hogy ne fordúljon a magyarokhoz, mert azok csak ellenségei számát növelik, ha birodalma szerencsétlenségéről értesülnek. De a fenséges királynő uralkodói bölcsesége s női érzéke belátta tanácsosainak tévedését; tudta, hogy az a nemzet, melyet az egész világ nemes, lovagias név alatt ösmer, múltját meg nem tagadja, hanem szükségben levő királynőjének mindenben támasza lesz. Az 1741. év szeptember 11-ike történelmünk egyik legfényesebb lapja. Az annyiszor félreismert s megrágalmazott nemzet királynője bizalmára, melylyel birodalmát, önmagát és gyermekeit a magyaroknak annyi történeti emlék által híres fegyverére és hűségére bízza, életét és vérét ajánlja fel a sz. István koronáját 300 év óta nem látott fényben hordozó királynője számára. S mint 500 évvel ezelőtt, midőn Habsburgi Rudolfot