Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1895

79 zunk, oroszlánrész illeti meg a nemzet fejedelmét Árpádot. Árpád, mint hadvezér és mint kormányzó egyaránt kortársai hódoló elismerését s a késő maradék háláját a legméltóbban megérdemelte. • Hadvezéri lángeszének fényes bizonysága az az eredmény, hogy nemzete haderejét, melyet vándorlás közben annyi csapás ért, s mely a belmeghasonlás következtében kelet felé szakadt, tetemes párttal is gyengült, épen az etelközi véres vereség után oly czélirányosan tudta kifejteni és felhasználni, hogy a magyar nép mintegy hét év alatt Európa egyik legszebb országának urává, s a magyar név rövid időn Nyugot- és Dél-Európában a tengerekig rettegetté lett. E haderő ily gyors és hatalmas kifejtésére Árpád személyes katonai jelleme tehetett legtöbbet; ez vonzotta zászlai alá a rokon kun nemzetségeket, ez bírta önkéntes hódolatra a független székelyeket, ez varázsolta ellenségeiből hű szövetségeseivé a kievi orosz vitézeket. Árpád nevének dicsősége, fegyvereinek szerencséje zászlai alá vonzá Európa különböző népeinek dicsőség és kalandszomjas lovagjait, kik később a magyaroknak távol hadjárataikban a leghasznosabb szolgálatot tehették. Az a lovagias bánásmód, melyet Árpád az önként hódoló földnépe iránt tanúsított, melylyel előkelőiket kitüntette, a különféle nemzetiségi harezosokat, kényuraik bukása után, önkéntes csatlakozásra bírván, sok ezer karral növelte az ifjú Magyar Nemzet erejét. Árpád maga személyesen ritkán vezényelt; de a hadműködések fonálszálait kezében tartotta, azoknak egységet ő adott, s azért méltán mondhatjuk, hogy a hódítás lelke ő maga volt. Vitézei közt a legszigorúbb fegyelmet tartotta fenn, hadseregének erkölcsi erejét és döntő fensőbbségét a fegyelmetlen zsoldos hadak ellenében ez által biztosítva. »Ha Árpádot, mint hadvezért nagynak nevezzük, még nagyobb elismeréssel kell adóznunk kormányférfiúi elvitázhatatlan érdemei iránt. Már maga az a körülmény, hogy a függetlenséghez szokott törzsfőnököket s az egyéni szabadságot oly annyira szerető pusztai nép szilaj fiait húsz évi kormánya a fővezéri tekintélytől függésben s a nemzeti gyűléseken az ő vezetése alatt hozott törvények iránti tiszteletben megtartotta, és így őket egy közös nagy czélra, a haza jövendő fennmaradására helyesen működő nemzeti testté bírta szervezni, s a nemzetet az önérdek hajhászás, irigység és viszavonás mételyétől megtudta oltalmazni, nagy lelki fenségének, józan mérsékletének, erélyes, de egyszersmind emberséges kormányzásának bizonysága.« »01y nemzetet, melynek minden egyes tagja szabad és fegyveres, s mint ilyen a nemzet közgyűlésein személyesen megjelenni köteles, melynek kebelében az erőtlen vagy engedékeny kormány kétségtelenül belviszályra s önpusztításra adna alkalmat, a vele született szilaj szabadságvágy