Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1895

55 a legfelségesebb alkotásai, melyek képzeletünket a Végtelenhez ragadják, lelkünk pedig szemléletökre imádatba merül. Leverő fájdalom, vagy rajongó lelkesedés fog el a művész alkotásában, ha az egyetlen, legédesebb anyának, a Hazának, búját, veszteségét, örömét, dicsőségét szemléljük A többi eszmekör mind megragadó lehet, de oda, abba a rajongó eszményei világba, hol minden a szent lelkesédés árjában olvadozik, nem tud felemelni soha. A tudománynak is megvannak az ő fenséges eszméi. S melyik az a fenséges eszme, melynek Szarvas Gábor lelkesítő és lelkesedő bajnoka volt utolsó pillanatáig? Röviden szól, de a történelem tanúsága szerint megdönthetetlen igazság: a nemzed élet alapvetője, a nemzeti nyelv. Vagy bizonyítsam-e, hogy a nyelv egészsége: a nemzeti szellem jólléte; a nyelv betegsége, halála : a nemzet elsatnyúlása, enyészete ? . . . . Csak olvassák a történelmet és látják majd, hogy a mely nép nyelve ápolásáról könnyelműen megfeledkezett: rohamosan sietett a végpusztúlás felé. Vagy épen ne is fáradjanak messzire! Van nekünk magunknak is szomorú példa rá! Szerencsétlen XVIII. századunk! Erről mondta égő pirúlással, lángoló haraggal és szinte kétségbeeső lemondással Berzsenyink : »Mi a magyar most? Rút sybarita váz!« .... Pusztúlás mindenfelé erkölcsben, nemzeti érzésben, nemzeti nyelvben. Es kik nem jósolták a nemzet közeledő pusztúlását ? Kölcseytől le egész Széchenyi s ennek hatása alatt Vörösmartyig csupa kesergő bánat a hazafiúi érzelem .... Hála az Égnek! támadtak férfiak, kik örök nevet szereztek magoknak a nemzeti lét alapjának, a nemzet nyelvének a megmentésében. A nyelvújításnak lelkes vagy nagy férfiai ők: Kazinczy és hívei vagy ellenfelei: irók és költők. Az óriási harczról, az izzó munkáról nem emlékezem: a nagy munka férfiai önmagoknak váltak bíráikká, mikor szent lelkesedéssel tekintettek vissza a nagy harezra, béke leikökben; s ugyanazon ifjúi hév dagasztotta keblöket a küzdelem emlékére s készség, ha újra meg kellene kezdeni. S mi, fáradalmaik gyümölcsének szerencsés élvezői, melyet nem kaphattak meg a villongó küzdelemben, hálával fűzzük homlokuk köré a borostyánt. Mennyit fáradtak, küzdöttek, szenvedtek !?.... Elvégeztek minden munkát ? Bár óriási volt, de csak a magokét. Máskép nem is lehetett. Törd fel a sok éves ugart és vess belé legszebb tiszta búzát és arass! . . . Nem elég, hogy összetöröd a nehéz hantokat: szépen elsimítván, el kell távolítanod valamelyes módon a gyomokat is, nehogy a gazdag termésre alkalmas pihent föld annál bujábban hozza meg az alomnak valót. Sok gyom vetődött fel abban a nehéz munkában is, melyet a