Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1895

5 még mindig az utánzás csalóka képe volt, bár magának a világnézetnek meg kellett is buknia. Ez az oka annak, hogy királyi udvarok egészen franczia világban mozognak; benne a bécsi udvar is, — és az ő napjánál sütkérezett — a nemzetiségéről megfeledkezett magyar arisztokraczia. Ugyanis, nem lehet tagadni: a kornak szóvivő része megértette a a külföld mozgalmait; de nem akart róluk számot adni magának. Csak élvező ösztönével volt részese az új szellemnek; a módinak, legtágasabb értelemben. Franczia és német világban mozogtak az előkelők, latinban a tudós és a táblabíró-világ, a magyar a szűk kunyhók lakója lett. Pedig a két elsőben elég eszméltetőt lehetett látni. Egész erejével uralkodott a franczia szellem a Nyugaton s ügyekezett uralmát biztosítani. Ifjú lelkesedéssel vetette meg lábát az ébredező német szellem, (Sturm- és drang-korszak) hogy visszaverje a franczia támadásait. A mieink vergődtek az ár hullámain, vagy nagy-csendesen fogyasztgatták a dúsan termő magyar föld áldásait, — a nép védtelenül, részvét nélkül nyomorgott. Meg is termette áldatlan gyümölcseit az idegen szellemvilág. Nincs egyetlen eszme, egyetlen törekvés, kicsi jóakarat egészen a francziás iskola fellépteig, mely tudatosan, tervszerűen munkálkodnék a magyar nemzeti ügy előmozdításán. Sehol buzgóság, sehol érzék a sajátos nemzeti iránt. Sőt elfojtására szolgál minden körülmény. Egymás között az arisztokraczia, nemtörődömségével a nemesség, latinos észjárásával a tudósvilág, az idegen német-elem: közművelődés, politika, nemzetiség idegen áramlatba veszett belé. Minden téren csak az idegen erkölcsök és szokások után való kapkodással találkozunk. A nemzet fogalma: üres politikai fogalom; a nép-egyéniség értékét vesztette; erkölcsileg is, anyagilag is felemésztette a kor bűne: akkor a magyar nemzet irányítására, vezetésére, érdekeinek megvédésére, ápolására hivatott arisztokracziának nemzetiségéből kivetkőzése, a közrendnek tunya tétlensége. Amaz míg egyrészről szánó mosolylyal tekint mindenre, a mi nemzeti, s egyesegyedűli élvezetet csak az idegenben talál: pazar kézzel tékozolja idegenben az igavonó nép véres verítékét .... Nemességünkben pedig tivornyáit üli a »vita animalis« (Kármán: Nemzet csinosodása); a lelket megöli a tudatlanság, a derék törekvések iránt való érzéket a műveletlenség. Ily körülmények között ki szolgálna a nemzeti ügynek? s lehetne-é várni érte áldozatot ? S lehet-e képzelni, hogy a nemzeti szellem ápolójára találjon ? Sivár egy világ ez, mikor még a jobbak is el-ki vágyódnak, oda, a Tanais partjaihoz, hol talán egyetlen mutatóra akadnak a régi jó időkből. (Orczy: A Szabadságról, K. H.) Mélységes a hallgatás a sajá-