Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1894

62 lánggal meg-meg tölti a fáradni készülő kebelt: új erőre kap a fáradt kéz is és foly a munka serényen, szakadatlanul . . . Kiket a nagy munka elcsigázott, felemésztett: megdicsőült arczczal nyújtják jobbjukat a körülálló, öröm-könyes bajtársaikhoz és hagyják szent örökségkép az emberi szív legbecsesb kincséül reájok a magyar nyelv és szellem ápolását Kinek nem szállja meg lelkét az az édes érzés, melyhez csak az édes anyai emléké hasonlítható, midőn Kisfaludy Károly halálos ágya körül szent fogadást fogadnak: életök legszentebb, minden felett álló feladata leszen, hogy hazájoknak, e második édes anyjoknak nevét, becsét emelik; hírt, dicsőséget szereznek neki; megengesztelik az Eget, a mit az elődök nemzetökben ellene elkövettek. Az ég mindent megbocsájt; de a gyönge, mélyen érző és szerető emberszív, elragadtatásában-e, vagy a tárgy megszentelt mivolta miatt ? azt mondja, hogy a haza-árulást talán még az Ég sem bocsájtja meg Pedig a mit egykor apáink szívtelen könnyelműséggel, mindennek, ami nemzeti, lábbal tiprásával, kigúnyolásával vétettek, — szinte több volt az árulásnál: közel állott a haza-gyilkossághoz . . . Csak emberi törvény büntetett az ivadékokban is ... . Az égi Jóság törvénye megilletődött az ivadékok áldozat-készségen, fáradatlan, jóvá tévő munkásságán : megaczélozta erejöket, megáldotta önzetlen munkájokat. Mert ne gondoljuk hogy az a jó félszázad, mely szeszélyes hullámzások között változott 1790-től 1848-ig, hogy az elismerés babérait akasztgatta a küzdők, a hangya-szorgalmú munkások homlokára. Csak lapozgassuk, de szorgalmassan, de lélekkel, nemzetünk és nagyjai iránt való szeretettel, ezen kor történetének lapjait! És látjuk majd, hogy szent lelkesedés-tüzelte, az élettavaszának csak örülni készülő, de már lelkes munkát végző ifjú íróink, egyik a másika után, kerülnek súlyos várfogságba, emésztő tömlöcz fenekére s vannak, kik ott vesznek el . . . miért ? — mert szívökben honszerelem lángola! . . . A férfiú munkára született. Isten adott neki erőt; öntött belé szívet, mely a való szép, igaz s jóért lelkesedni tud: s általok, ha az ügy nemes, csodákat mivel. Csodákat mívelt nemzetünkben is. Izzó küzdelem tere hazánk a XIX. sz, elejétől s kivált a 25-ös évtől kezdve, a nagy munka befejezéseig. S a válságos időkben tüneményszerű férfiakat támasztott a nemzetben a Gondviselés; nem ellenkezik a történelmi felfogással, sőt beleillik: bekövetkezendő nagy események nagy férfiakat is követelnek magoknak. Megkaptuk őket a társadalom és politika terén is. Széchenyi, a legnagyobb magyar, és kortársai, szövetségesei vagy ellenfelei, de valamennyien nemzeti czéllal; ez utóbbiak vezére, Kossuth Lajos, a gigászok harczát víják. Erő vagy sors győzött ? vagy a szív föléje került a mindig bonczolgató észnek ? — Széchenyinek, e nagy reformátornak, a lázas munka e nagy férfiának a szíve, annyi hatalmas alkotások után a társadalom terén, megtörött; az