Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1892

18 A zirczi apát úr leirata: 187./1885. sz. Tekintetes Törvényhatósági Bizottság! A tekintetes törvényhatóságnak a gymnasium építése ügyében hoz­zám intézett átiratát köszönettel vettem. Ezen átirat a legmélyebb hálára kötelezett engem azon elismerő nyilatkozatért, melylyel nemes Baja városa rendi tanáraimnak az oktatás és nevelés terén kifejtett működését méltá­nyolja; de egyűttal legnagyobb örömömre is szolgált ez átirat, mivel be­lőle meggyőződtem, hogy a nemes város, mely minden hazafias ügy iránt utánzandó buzgósággal érdeklődik, a középiskolai tanítás kiválóan nemzeti ügyét is nagy áldozatkészséggel törekszik emelni. Épen azért a hozzám intézett kérelem elől nem szándékozom kitérni, habár tekintettel a válsá­gos gazdasági időkre az 1885/6, iskolai évben a gymnasiumi épületnek rendezéséhez anyagilag hozzájárulni képes nem vagyok. Mindazonáltal kije­lentem, hogy mihelyt rendünk anyagi helyzete engedi, a gymnasium épí­téséhez, illetve annak berendezéséhez magam részéről az engem megillető mértékben legnagyobb készséggel fogok hozzájárulni. Fogadja a tek. törvényhatósági Bizottság legmélyebb tiszteletem ki­fejezését. Zircz, augusztus hó 31-én, 1885. Hazafiúi üdvözlettel. Supka Jeromos s. k., zirczi apát. Nagyszabású mozgalom indult meg egy új épület létesítése iránt, enquéte, deputatió, memorandumok, miniszteri leitat, közgyűlési határozat, szóval mozgásba volt hozva minden, a mivel nagyfontosságú kérdésben a közvéleményt fel szokták ébreszteni; a miniszter kiküldötte megbízottját dr. Klammarik János osztálytanácsos személyében, a város közönsége Drescher Ede polgármestert, dr. Ivanovics Pál és Szutrely Lipót bizottsági tagokat; a zirczi apát Szenczy Győző főgymn. igazgatót s Fábián Sebestyén tanárt bizta meg, hogy az újonnan építendő gymnasium módozatairól s költ­ségeiről értekezzenek. Az értekezlet csak 1888. évi deczember hó 21-én ült egybe. (Dr. Ivanovics Pál ekkor már nem élt.) Ez értekezletnek substratu­mát képezte egy átalakítási tervezet és költségvetés, melyet az igazgató Spitznagl Ferencz helybeli építészszel készíttetett. Új épület emeléséről most már szó nem lehetett, mert a város a vall. és közokt. minisztérium­nak 30,564 /1885. számú leiratára 1885. évi október hó 15-én tartott közgyűléséből 119. sz. közgy., 12,544. kig. sz. alatt azon felvilágosító ma­gyarázatot adta, hogy a 99./1885. közgy., 8,605.'1885 kig. szám alatt kelt fölterjesztéssel a gymnasiumi épület vételára és fizetni szokott 800 forint évi járulék és fentartási költség alól való mentesség czímén felajánlott 35,000 forintnál nagyobb összeggel a város közönsége az új gymnasiumi épület létesítéséhez járulni nem hajlandó.

Next

/
Oldalképek
Tartalom