Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1892

17 ség ugyancsak a tatarozásra terjed ki és ily tatarozás által a karbantartás még sokáig eszközölhető lenne a nélkül, hogy az avult dolgokat újakkal kellene felváltani; mindazonáltal mi a tatarozási kötelezettség szűk magya­rázatán a nagyrabecsült zirczi tanári testület iránti hajlamainknál fogva örömest túl mennénk, de a városnak adósságokkal terhelt, zilált anyagi ál­lapota ezt tennünk nem engedi. Ép azért módokról kellett gondoskodnunk, melyek által a sajnos baj orvosolható lenne. Ezt a tankerületi főigazgató Fehér Ipoly Úr ő Nagy­ságával és a gymnasiumi igazgatósággal megtartott közös értekezlet alkal­mával abban találtuk, hogy a magas minisztériumhoz egy monumentális, a modern paedagogia kívánalmainak megfelelő új gymnasium felépítéseért folyamodunk . . . De, hogy az új gymnasium felépítésének költségeit az államra nézve elviselhetőbbé tegyük, felajánlottuk, hogy az állam tulajdo­nába a város által ingyen átengedett gymnasiumi épületet 35,0C0 frtért belvárosi népiskola czéljára visszaváltjuk, tehát oly árért, melyet semmi magánfél meg nem adna. Azt hiszszük, nem tévedünk, mikor fölteszszük, hogy az igen tisz­telt zirczi rend is, mint az intézetnek kegyura, egy új gymnasium felépí­tése iránt szintén lelkesedik és hogy ennek megvalósításáért anyagi áldo­zattól sem riad vissza. Ennélfogva mély tisztelettel felkérjük Nagyságodat, legyen kegyes anyagi áldozat felajánlásával és hathatós befolyásával az új gymnasium iránti közös czélunkat pártolni és foganatosítását sikeresen előmozdítani. Baja, 1885. július 1-én. Drescher Ede s. k., polgármester. A m. kir. vallás és közoktatásügyi miniszter úr 30,564. sz. a. követ­kező leiratban válaszolt Baja város közönségének: Tekintettel a város közönségének f. július hó 1-én 99. sz. a. kelt előterjesztésében felhozott érvekre, hajlandó vagyok a bajai főgymnasium számára szükségelt új épület költségeihez hozzájárulni s a gymnasium ed­digi épületét megfelelő árért Baja város tulajdonába ugyancsak iskolai czélokra átengedni. E szándékom azonban, szemben a tanulmányi alap szorult helyzetével, csak úgy teljesülhet, ha mind Baja város, mind pedig a ciszt. rend megfelelő áldozatot hoz a tetemes költségekbe kerülő épület felállításához. Egyrészt annak megállapítására, hogy mely helyen és mily mérvben volna az épület építendő és mennyibe fogna kerülni, másrészt annak tárgyalására, hogy mily áldozat volna nyerhető a czél elérésére, Baja városa és a ciszt. rend részéről, minisztériumom egyik közegét a hely színére fogom kiküldeni. Felhívom a város közönségét, szíveskedjék a tárgyaláshoz kellő informatióval ellátott meghatalmazottjait kijelölni s erről engem a tárgyalás napjának kitűzhetése végett értesíteni. Budapesten, 1885. évi szeptember hó 21-én. Trefort m. k. 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom