Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1890
VIII. A tanintézet életéből. Az iskolai értesítő tanúságot tesz a szellemi mozgalomról, mely az intézet beléletét általhatotta. Elmondja a. feldolgozott tananyagot s az osztályzatban az ifjak érdemjegyeinek felsorolásában számot ad a- tanításeredményéről, ' feltárja a szertárak gyarapodását, az önképzőkör és segélyzőegyesület munkásságát; hátra van még szólani az intézet szellemi vezetéséről és az év folyamán felmerült "nevezetesebb mozzanatokról. A lefolyt iskolai év kezdetén a tanári testület személyzetében némi változást idézett elő az a körülmény, hogy Barbarics Róbert' a rendi ifjúság nevelése czéljából a zirczi tanintézethez, Saád Henrik- pedig az egri főgymnasiumhöz helyeztetett -által, 7—7 évi buzgó munkálkodásuk után meg-., váltak ez intézettől;-Bolla György világi helyettes tanár tanszékére szintén rendi tag nyert alkalmazást. A tanári kar ily módon boldog emlékű Supka Jeromos, zirczi apát intézkedése folytán uj tagokat nyert dr. .Horváth Cyrill, dr. Horváth Jeromos és dr. Kapossy Endre cist. r. tanárokban; visszajött egyúttal az intézethez — mint kedves emlékeihez visszatér a férfiú— Fölkér Gusztáv, ki 1885-ben távozván az intézettől, öt éven át r elsőben az ujoncznövendékek, majd a korosabb növendékek tanára s egyúttal a zirczi magán tanintézet igazgatója volt. A nmlt. vallás- és közokt. Minister Úrnak 23583/90. sz. a. kiadott »Középiskolai Rendtartás «-ban, az eddig fennálló szokástól eltérőleg, oly módon méltóztatott intézkedni, hogy a tanulók felvétele és beirása szeptember hó három első napján tartassék meg: ennek megfelelöleg az igazgató a tanári testülettel aug. 28-án tanácskozást tartott, melyen megállapíttatott, hogy a felvételi, javító s pótló vizsgálatok aug. 29., 30., 31-én tartassanak meg, hogy három napi beiratás után az iskolai év ünnepélyes »Veni sancte«-val s törvényolvasással nyittassék meg, hogy ugyan e napon végezzék a tanárok az osztályrendezést, s hogy szeptember 5-én kezdetét vegye a rendes előadás.