Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1888

46 hogy hasonló mértékkel mérjen. Mondott már egyszer ellenük átkot, újra elmondja s ezt hivja frigyes társul. Fegyvered soha Ne győzze le hazádat, soha meg ne lásd A völgyes Argost többé, és testvéri kéz Gyilkoljon meg, s te öld meg azt, ki száműzött. És áradatként hull a többi átok, melynek súlya alatt legörnyed Polynikes. Elhangzottak Oedipus átkai s Polynikes siratja sikertelen művét, szerencsétlen szövetségeseit, a kiknek nem hogy nem segíthet, de még csak nem is szólhat utja eredményéről. De megadja magát sorsának, melyet maga szerzett magának. Csak egy a kérése még s ezzel testvéreihez fordul: ha már az átok szerint, meg kell halnia, ha mindenki elfordul majd tőle, a halálon tul ne tagadják meg részvétöket, ne vessék meg őt s ha majdan visszatérnek hazájokba, temessék holttestét tisztes hant alá; az emberek, kik magasztalják most őket atyjuk ápolásaért, még jobban fogják dicsérni, ha iránta is tanúsítanak kegyességet. Antigoné, ha lehetne meg akarná akadályozni a sorsot, azt tanácsolja tehát Polynikesnek vezesse haza seregét. Polynikes ezt nem teheti, ez gyávaság volna. De minő hasznod lesz, kérdi tőle Antigoné, ha hazádat elpusztítod. Gyalázat volna eltűrnöm, hogy öcsém bitorolja trónomat, válaszol Polynikes s bár belátja, hogy igaz, a mit Antigoné mond: igy beteljesül atyjuk jóslata, de már nem hátrálhat. Hasztalan sirnak testvérei, határozata szilárd Ne tarts fel! Végig kell haladnom ez Ösvényen, melynek vége gyász és pusztulás, De rátok szálljon áldás, ha jók lesztek a Halotthoz; élve nincs mit várnom tőletek. S távozik a biztos halálba. Nem lehet tőle némi rokonszenvet s részvétet megtagadnunk. Vétkezett nagyon, de a jónak s nemesnek csirája lappangott benne, mely talán szerencsésebb körülmények közt kifejlődhetett volna. Eteoklest nem ismerjük, de ugy látszik Kreon pártoltja volt s miként ezt nem szerethetjük, Eteokles iránt sem lehetünk semmi előzetes jóindulattal. Alig ment el Polynikes, roppant vihar tört ki, mely fokonkint erősbödött. Az ég dörgésébe s a villámok czikázó fényébe a föld moraja s remegése vegyült. A polgárok megrémülve, Oedipus keményszivűségének tudják be ezt, s szinte megbánják, hogy maguk közé fogadták s kérik az