Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1888

43 ő hazáját szereti, annak boldogulását még saját élte veszélyeztetésével is elő akarja mozdítani: értesülve a jóslatról, személyesen indul Oedipus felkeresésére, csakhogy a mi hibája volt Oedipusnak a királynak, mit Kreon, a tanácsadó, szemére is vetett: az önfejüség, a balga hiedelem, hogy ő a legbölcsebb, az ő tervei a legjobbak, ugyanazon hibába esik maga is, sőt felül múlja. Mert Oedipus keményszívű nem volt, míg Kreon szívtelen, sőt gonosz a szenvedő és szánalomra méltó Oedipus iránt, másrészt, mert a fejedelmi méltóságnak tudatával nem bír, mert különben egy idegen ország fejedelmét oly módon, mint tette, nem sértené meg. Nem lett egyszerre rossz ember Kreon, de hatalomra jutott s a hatalom igen sokszor zsarnokot teremt s a zsarnok önkény vaksággal van megverve. Theseus legyőzi a thebai sereget s a leányokat visszahozza atyjukhoz. Minő érzelme lehetett a szegény Oedipusnak, midőn visszakapta azokat, kik miatt halálos aggodalomban volt, elképzelhetni. Nem győzi ölelni őket. Enyém lett újra, mit legjobban szeretek, Nem lesz halálom teljesen boldogtalan, l-'onódjatok hát kétfelől, óh gyermekeim, Atyjátok oldalához, hadd feledjem el, hogy Magamra hagyva, mily boldogtalan valék. A boldogító érzelem annyira elragadja, hogy eszébe sem jut, másra is gondolni, hogy megfeledkezik Theseusról, a kinek köszönhet mindent. Antigonénak kell erre figyelmeztetni. Kissé restelkedve mondja Oedipus leányai megmentőjének, ne csodálkozzék ezen, reménytelen boldogsága okozta ezt. Egyszerű szavakkal mond ezután köszönetet s kéri rája az ég áldását. Szeretné átölelni s homlokát csókkal illetni, de nem meri s nem is kívánhatja, hogy Theseus oly embernek nyújtsa kezét, kit bűnök szenynye lep. Theseus nem csudálkozik, természetesnek tartja a mit látott s a megmentés leírását is szerényen visszautasítja. Majd elmondják Oedipusnak azt leányai. Hanem mivel látja e nagy örömét, fel is akarja használni azt egy esdeklő számára, a ki Poseidon oltárára borulva várja, meghallgatja-e őt Oedipus. Bámulva hallja ezt Oedipus. Ki lehet az, ki ő tőle kér valamit, pedig a mit kér, nem lehet csekély, mert különben nem járult volna miatta oltárhoz. Theseus nem nevezi meg, csak annyit mond: gondolkozzál, nincs-e Argosban rokonod, ki kéréssel fordulhat hozzád. Ennyi elég volt Oedipusnak, tudja már ki az, nem akar róla hallani sem, még akkor is hajhatatlan, midőn Theseus figyelmezteti,