Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1888

27 Bezárult a kapu a szerencsétlen Oedipus mögött, eloszlott a nép, mely tanuja volt testi s lelki kínjainak. Szerető rokoni kezek törölték le arczárói a vért, az idő szelid lehellete pedig háborgó indulatát csillapitgatta. A szenvedés, mely gyötri a testet s még inkább a lelki fájdalom, nagyon jó iskola. Oedipust is ez tanította meg arra, mit nem tanult meg sem Korinthusban, sem a thebai királyság fényes korszakában: megtanult tűrni, önmegadón viselni azt a sorsot, melyet saját hibája, az elbízott, daczos, hajthatatlan lélek, a megfontolást kizáró hevesség szerzett nagy részben számára. Mert a heves, ellentállást nem tűrő természet, mely életét sajátkezűkig akarja vezetni, bukása csiráját magában hordja. A véres nap után Theba kormányát Kreon vette át és Oedipus a közügyektől elvonulva élt. Eleinte fájdalmában azt kívánta, űzzék őt ki az országból, Kreon az orákulum megkérdezésével válaszolt, de úgy látszik ez elmaradt; később, lelkivihara lecsillapultával, nem sürgette, Kreon meg nem találta szükségesnek. És mult az idő. Oedipus lassan kibékült önmagával, az istenekkel, a világgal; gyermekei növekedtek s lassan elérték a kort, midőn atyjuk örökébe léphettek. De mielőtt ez megtörtént volna, uj fordulat állt be Oedipus életében: kiűzték csendes visszavonultságából, száműzték az országból, melyet hajdan megmentett, s melynek hosszú időn át jeles királya volt. Mi adott erre okot, ki volt a ki elkövette? biztosan tudni nem lehet. Oedipus e száműzésért melyet egykor kérve kért — majd gyermekeit, majd Kreont, majd meg a népet okozza s átkozza. Bármelyikre is gondolhatunk. A nép, a- tömeg a mily gyorsan lelkesül, ép oly gyorsan feled s kész kezet emelni ma arra, kit tegnap istenitett. Elfeledte jótéteményeit annak az Oedipusnak, kit egykor atyjának, megmentőjének tartott, s lehet, hogy uj bajok gyötörték és mivel a népnek szokása az általános baj okát egy emberben keresni s ezrek bűnéért egyet büntetni, az uj csapások forrását Oedipusban kereste s kiűzését követelte az országból. Lehet, hogy Kreon, kinek lelkülete, mint később meglátjuk, a hatalom élén állva, megváltozott, óhajtotta vagy előmozdította vagy legalább nem akadályozta meg sógora száműzését. Lehet, hogy gyermekei, Polynikes és Eteokles, (kik egyéb mondák szerint az agg s jómagával tehetetlen atyjokkal egészen máskép bántak, mint azt a gyermeki szeretet s kegyelet kivánja, sértegették s a családfőt jelző ékszereket elragadták tőle, a miért Oedipus már ekkor megátkozta őket,) e gyermekek a trónra vágyva, kívánták atyjok száműzetését, mert Kreon Oedipus helyett uralkodott s ők ennek életében vagy legalább az országban létekor nem tarthattak igényt a kormányra. Bármi volt is az ok, a szerencsétlen Oedipust kiűzték Thebából. S míg fiai, mint később maga beszéli el, otthon maradtak, leányai gyámolitották a száműzetés, a hontalanság keserves utain. Antigoné főkép, a ki