Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1885

VIII. 6sit5&di]-alapitTÍáj, Néhai Piukovics Károly Antal mateovicsi lakos végrendeleté­ben 70 hold földnek yo°/ 0-át családi ösztöndíjképen szegény tanulók jutalmazására hagyományozta s ez alapítványra vonatkozó adomá­nyozási jogot s az alapítványt illető minden intézkedést (részben) a bajai főgymnasiumi igazgató s a tanári testület által kebeléből szó­többséggel választott megbízottra ruházván : a végrendeletnek az in­tézetet érdeklő része itt következik. Ügyszám 6/1886. Közjegyzői okirat. Én Kamarás Imre bács­almási kir. közjegyző az alulirt helyen és időben Piukovics Ká­roly Antal úr meghívására Matheovitson i-ső sz. a. levő házá­ban megjelenvén, itt a már nevezett Piukovics Károly Antal úr földbirtokos, matheovitsi lakos, — kit személyesen ismerek — előt­tem, valamint a kíséretemben megjelent Deák István községi jegyző tataházi lakos és Piukovics Imre Albert földbirtokos matheovitsi lakos, általam személyesen ismert ügyleti tanuk előtt személye­sen az alábbiakban jelentette ki végakaratát és annak közjegy­zői okiratba való foglalására kért fel. Végrendelet: 2 Én Piuko­vics Károly Antal mindenek előtt ünnepélyesen kijelentem, miszerint a Baján 1878. évi október hó 16-án kelt magán végrendeletemet, nem különben az annak kiegészítéséül alulirt kir. közjegyző előtt 1885. évi október hó 7-ik napján 11/885 ügyszám alatt alkotott fiók­végrendeletemet egész terjedelmében visszavonom és megsemmisí­tem és vagyonomról újból a következőkben intézkedem . . , . végre a fennmaradt többi részt illetőleg, — mely (70) hetven holdat és pár száz négyszög ölet tesz ki — rendelem, hogy ezen többi rész (10) tiz holdas parcellákban nyilvános árverésen el­adassák, kijelentvén imitt, hogy arra nemcsak matheovitsi, hanem bárki árverezhet. A befolyandó vételárból (30%) harmincz százalék a matheovitson lakó Piukovics nevet viselő oly családfők, esetleg

Next

/
Oldalképek
Tartalom