Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1882

— 36 — Mi tehát e niicroceplialie, e kisfejfiség. A kisfejöség az agyvelőnek s az őt niagábazáró koponyának sajátságos kisebbíiltségében áll. E kisebbültség igen nagy egyéni változásoknak van alávetve. Agyvelő s koponya a rendes képződésnek egy harmadára sőt egy negyedére is leszállhat. Az agyvelő súlya ily egyéneknél a nemi érettség korában Delasiauve szerint alig éri el a 4—500 grammot; találkoztak esetek, midőn az agyvelő súlya csak 360, sőt csak 240 gramm volt,

1) mig a fehér ember agyvelejének súlya középértékben 12<MJ—1400 gramm között váltakozik. A kisfejűeknek szellemi élte kivétel nélkül igen kori Holt, s mindnyájan többé kevésbé liiilék. A kisfejüséget már igen régen ismerik. Közép-Amerikában Palenquenek ősi faragványai számos microcephal koponyát tüntetnek föl; Romában a Villa Albaniban hasonlókép két antik szobrot őriznek microcephal koponyával; Amerikában e kisfejűek állítólag isteni tekintélynek örvendettek.

2) A mi már a kisfejűeknek az ember őseihez való viszonyát illeti, mindenekelőtt kétségtelen, hogy ők az emberi ősök sorozatában helyt nem foglalhattak, s pedig kettős oknál fogva. Először is hülék levén az élet fentartására elegendő szellemi képességgel nem birnak. A microcephal, miként dr. Lenhossék mondja a kisfejű Becker Margit fölött tartott felolvasásában, nem képes megfelelni az élet legelemibb föltételeinek sem ; önmagától sem enni sem inni nem tud ; annálkevésbé képes a szükséges élelmiszerek beszerzésére; s igy ha a világ valamikor microcephalokból állott volna, legfölebb háromszor huszonnégy óra alatt kihalt volna az egész emberi nem.

3) Másodszor kétségtelen, hogy a kisfejűek terméketlenek, meddők; ami már önmagában elegendő, hogy az emberi ősök sorából őket kihagyjuk.

4) II. Vogtnak fonnebb idézett szavaiból kitűnik, miszerint ő a kisfejüséget a rajta szemlélhető majomhasonlóság miatt tekinti atavismnsnak. Atavismus alatt t. i. értjük a nemző ősök tulajdonságainak felujúlását, feléledését az utódokban, mi által a nemzett egyedek nem közvetlen nemzőikhez, hanem a rég kiholt ősökhöz lesznek hasonlókká. Ily visszaképződés p. midőn a gyermekek a hajnak, szemnek sziliére, vagy az ajknak s orrnak alakjára nem a szülőkhöz, hanem ősatyáikhoz hasonlítanak ; vagy midőn fehér házinyulak, melyek tudvalevőleg tenyésztés által szürkékből származtak szürke fiakat vetnek. így néha rég kiholt, őslénytani tulajdonságok élednek átmenőleg föl, minő a csikó lábán a pata melletti két kis lábujj, mi mai lovainknak ősnemzőjét a hippariont jellemezte. Ép ilyen az egykori majom1) Topinard. Anthropologia. 214. 1. 2) Aeby Microeephalje, Stuttgart. 1878. t>. 1. 3) Pesti Napló tárcája. 1881. okt. 14 sz. Virchnw. Menschen und Affeoschade!. Berlin 1870. 32. 1.