Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1881
XII. A jövő tanév kezdete és egyéb, a tanulók felvétele s pótló vizsgálatára vonatkozó intézkedések. A jövő 18 87 8 3-iki tanév a SÍ. Lélök segítségül hívásával szept. hó 1-ón veszi kezdetét. A tanulók szabályszerű felvétele, az iskolai, év megkezdése előtt augusztus hó három utolsó napjaiban történik. Az első osztályba szabályszerűen csak oly tanuló léphet, ki a 9 évet betöltötte s 12 évnél nem idősebb, mely körülmény keresztlevél, illetőleg hiteles születési bizonyítvány alapján igazolandó. Tizenkét évnél idősebb fiu felvétele fölött a tanártestület határoz. Az ismeretek mértékére nézve megkívántatik, hogy az ifjú a népiskola negyedik osztályának tananyagában kellő jártassággal bírjon, s ismereteit külön felvételi vizsgálattal igazolja. A felsőbb osztályokba való felvétel a megelőző osztálynak sikeres végeztétől függ és vagy arról tanúskodó nyilvános iskolai okmányok (Bizonyítvány s Értesítő), vagy ezek hiányában külön vizsgálat alapján történik. Ha ezen okmányokból az következtethető, hogy a felvétetni kívánó tanulónak előmenetelét azon osztályban, melybe felvétetni kíván, alig remélhetni, jogaban áll minden tanintézetnek az illető tanulót felvételi vizsgálat alá vonni s annak eredményéhez képest alsóbb osztályba is sorozni. Azon ifjak, kik polgári iskolából vagy oly felekezeti középiskolából jönnek, melyek nem állván a főigazgatók hatósága alatt, a nm, ministerium által 1880. évben 1617!*. sz. alatt kiadott gymnasiumi tanitástervben előirt követelményeknek meg nem felelnek: a megfelelő osztályba csak akkor vétethetnek föl, ha az előirt kívánalmaknak pót-, illetőleg felvételi vizsgálattal megfelelni képesek. Minden tanuló a felvételre személyesen és rendszerint atyja, anyja vagy gyámja, illetőleg azok valamely külön megbízottja kíséretében tartozik megjelenni. Azon szülék vagy gyámok, kik nem laknak az intézet helyén, gyermekük vagy gyámliuk felvételekor alkalmas helyetteseket kötelesek bemutatni,