Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1879

.97 eszközökkel ellátni, s fölügyelni, hogy a tanulók minden tanórában tiszteségesen felöltözve pontosan részt vegyenek. Betegség, vagy más fontos okból eredő iskolamulasztás még annak tartama alatt az igazgatónál bejelentendő (ki ezen jogát az osztályfőnökre ruházhatja) és utólag kellő módon igazolandó. Oly tanuló, ki, ha szakadozottan is, igazolatlanul anynyi órát mulaszt, mint a heti órák öszszege, az intézetből kilépettnek tekintetik. A szülék vagy helyetteseik kötelességöknek ismerjék az év elején kihir­detett vagy nyomatott füzetkében kiosztott fegyelmi szabályok megtartására a tanulókat mindenkor figyelmeztetni, serkenteni; valamint azok megszegéséről az igazgatót értesíteni, hogy közbenjárása által a további fegyelemszegésnek és ebből származható minden bajnak eleje vétessék. Oly tanuló, ki megrögzött hanyag, vagy rosz magaviseletű, javithatlan hibáinak fokozata szerint vagy az igazgató által az intézettől csendesen eltávolít­ható, vagy a tanárszék által az intézetből kizárható. Oly tanulónak, ki a tanév végén egy kötelezett rendes tantárgyból elég­telen osztályzatot nyert, s kit a tanárszék képesnek tart arra, hogy a szünidő alatt önszorgalmából mulasztását pótolhatja, megadhatja a jogot, hogy a jövő iskolai év kezdetén pótvizsgálatra jelentkezhetik, de csak azon intézetnél, hol a mult iskolai évben járt. Ki két kötelezett rendes tantárgyból elégtelen érdemjegyet nyert, osztályismétlésre utasíttatik. Magán tanulók rendszerint a tanév végen lehetőleg a főigazgató jelen­létében tehetnek vizsgálatot. A vizsgálat Írásbeli ós szóbeli. Ha valamely magán tanuló az alsóbb osztályok mellőzésével valamely felsőbb osztályból tesz magán­vizsgálatot, ezen vizsgálat ugy ejtendő meg, hogy a vizsgálandónak a megelőző osztályok öszszes tananyagában való jártassága kitűnjék. A magán vizsgálatokért járó díj a tandíjon kivül 40 frt-ban állapíttatott meg. Ha valamely tanuló egyes tantárgyakból kiván vizsgálatot tenni, vizsgálati díj fejében tizet 10 frtot ós anynyiszor 5 frtot, a hány tantárgyra a vizsgálat kiterjesztetik. B. A nmgu m. k. vallás- és közoktatási miniszter ur 1876. évi 28,769. sz. a. kelt magas elhatározása folytán a mózes vallású gimnáziumi tanulók az eléadások látogatásától fölmenthetők 1. Kos-hasona (újév) mindkét napján. 2. Jom-kipur (kiengesztelődés) napján. 3. Sukkoth (sátoros) ünnep első, második és nyolczadik napjának dél­előttjein. 4. Peszach (húsvét) első, második, hetedik és nyolcadik napjának délelőttjein. Ugyan-e napokon, ha a gyermekek szülei ebbeli óhajtásukat Írásban kifejezik, a tanulók irásra, vagy rajzolásra nem kényszeríthetők. C. A nmltsgu m. k. vallás- és közoktatási miniszter ur 1878. évi 1,906 sz. a. kelt legkegyesebb rendeletével megengedi, hogy a görögkeleti vallású ifjak, vallási szertartásaikon való részvehetés céljából, az eléadások alul föl menthetők. Az ó naptár szerint: január 1. (újév); január 6. (vízkereszt); január 7. (sz. János) ; január 14. (sz. Sebő); január 30. (sz. Bazil, Gergel és János) ; február 2. (gyertyaszentelő) ; március 25. (gyümölcsoltó); april 23. 7

Next

/
Oldalképek
Tartalom