Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1877

6 megfigyelőre, befutja villamfolyamként ennék lelkében az űrt, és azt az elitéit tananyag iránt .megközömbösiti.' Lelkében megfeneklik az ellenszenv, és ez a tantárgyról a tanárra is átháramlik. A tár­sas körben majd az évezredek szellemi kincseit rejtő classical' nyel­vek, majd más, az eszményi művelődést czélozó erkölcsi adományok szenvednek tetszvereséget. Igaz, bogy a gymnasium nem ad a befutott 8 évi tanfolyam után mérnököt, gépészt, vagy gazdászt a szülők kezébe, mert a gym­nasium nem szakiskola, hanem, csak irányt és alapot jelöl ki azÁltalá­nos műveltségre; minthogy pedig kétféle átaláuosmüveltség nem kép­zelhető, tehát csakis a gymnasimni középtanodaadllatja meg anai az alapot az ó-classicai nyelvek képző ereje és remek műkincsei által: az élőnyelvek zamatos irodalmi termékei és fen költ szerzőiknek átérzett müizlése és munkaköre által; a földrajznak és történelemnek vonzó helyrajzai és lelkesedésre gerjesztő jellemfestései által: a. polgá­rosodásnak és nemesi) fejlődési haladásnak oknyomozó jelezése, és a nemzettörténelemnek kutförrásolt méltatása által: a szám- és térviszonyokat elragadólag megfejtő mennyiségtan, és a tengerben feiieklő gyöngyszemtől a csillagos égig, a paránytól a természet ékszereit rejtő óriás hogyormig, a sejttől a szellemi világ koroná­jáig felszárnyaló lelket elbájoló természettudományok által: a téve- lyek által leigázott szellemeket felszabadító józan bölcsészeinek vezéreszméi, alapgondolatai, tisztult fogalmai és beérvelt rendszerei által; mely elmeképző és jellemnemesitő tanszakok a vallás őrtüze mellett az embert az erkölcsi és szellemi tökély magaslatáig emelve őt az örök igazság forrásához vezérlik. Ha a szülők az elsorolt tantárgyak iránt gyermekeik közve­títése által érdeklődni fognának, meglehet, hogy azok, különösen az alsóbb osztályokban leiró és szemléltető, népszerű és könnyen föl­fogható modorban adatván elő, gyermekeiket otthon tud vágyva ki is hallgatnák, az iskolai tanmenetet éber figyelemmel kisérnék, és igy az iskola tankörével, szellemével és gyermekeik fokozatos hala­dásával szép ismeretségbe jutnának; a tudvágygyal fokozódnék bennök a tudományok iránti tisztelet is, és ennek kapcsán a csa­ládnak szóretetkoszorújából az iskolának és a tanelőljáróságnak is jutna a kegyeletnek egy-két virágszála. Ily szívélyes és családias érdekeltség mellett nem fogta volt aztán mondani egy apa : hogy ez a tanár tanítja fiamat, és még sem köszön nekem! Megtörténik, hogy a tanuló otthon dicsekedve el akarja mon­dani, mi jót, szépet, és hasznost tanult ma az iskolában; szüleinek

Next

/
Oldalképek
Tartalom