Bácsmegyei Napló, 1927. december (28. évfolyam, 334-360. szám)

1927-12-25 / 356. szám

1927. december 25 99. oldaf bAcsmegyei napíjö nyel rövid Idő alatt három kiadást értek el és négy európai nyelvre fordították le azokat. Darabjából pe­dig »serényen folytak a próbákc — Írták a lapok — és már több külföldi szinház is érdeklődött iránta. Híresség lett. Tekintély. Élvezte is. Emmy is üdvözölte sikeréért. Jól esett De Em­my valahogy nem úgy irt, nem azt Irta, amit tőle várt. Mindegy. ... De úgy ahogy most már megváltozott az arány Emmyvel szemben? KI a különb hát? Ki ér többet? Molnár Emmy művésznő lesz... ha lesz. De ő, Karancs Károly, már is európai hirü Író és a neve elfogadott márka mindenütt, ahol az irodalom szá­mit, ott is, ahol -üzletnek számit. Tehát egyenlőek va­gyunk! Azaz, hogy leszünk, ha Emmy művésznő lesz... ha lesz. Csakhogy az Ilyen megállapitások Károly lelké­ben sohasem egyhangúak és igy rögtön jogerőre sem emelkednek. Mert ott van lelkének jobbik, vagy rosz­­szabbik fele (ki tudná megmondani, melyik a jó és melyik a rossz?) és ilyenkor mindjárt óvást emel. opponálni kezd. ... Magadat akarod ámítani Karancs Károly? Si­kereid vannak? Igaz. De aki megírta ezeket a mun­kákat, annak (a nyomorgó, napszámos Karancs Ká­­rolynak) a siker legkisebb reményére sem volt és so­hasem is lett volna kilátása. Hát ki, vagy mi hozta meg a sikert? Bizony a millió! Te most egyszerűen bezsebeled azt a sikert (és pénzt), amelyért egy sze­gény iró hiába kínlódott és amelyet most ruletten nyert millióid hullatnak az öledbe minden fáradság nélkül Mire vagy hát olyan büszke? A sikert éppen úgy nyerted, mint a millióidat. Vágd zsebre, de ne hencegj velel — Ostobasági — igy a másik. — A milliók nyi­tották meg nekem a siker kapuját? De én, de én vo­nulok be rajta! A millióm? A lovam volt, amelyen a rohamot megfutottam. De a győztes mégis én va­gyok, csak én és nem a lovam. Aki irta ezeket a munkákat, az is csak én voltam. Szivem, agyam, ke­zem ma is csak ugyanaz. Ma ugyanazokat meg tu­dom Írni. Sőt még jobban. Most fogok csak igazán dolgozni 1 Alkotni! És ezzel eldőlt az a kérdés is, hogy van-e célja a milliomos Karancsnak. Van. Meg­valósítani a szegény Karancs álmait És most bezá­rom a vitát Vége az ilyenfajta töprengéseknek. Jókedvűen, kellemes izgatottsággal ment el Lon­donban szabott frakkjában a darabja bemutatójára. Számtalanszor kitapsolták, banketten ünnepelték és napilapok, hetilapok, folyóiratok és szemlék páratla­nul nagy sikerről számoltak be. ... Molnár Emmy művésznő lesz... ha lesz! Nem akarta, hogy én se­gítsem hozzá. Pedig most milyen könnyen tehetném! De azt mondta, nem kell, hogy ez az ő büszkesége. Legyen! Megyek hát én is tovább az utamon. Előre és fölfelé! Uj regényre és uj színdarabra kötötte le magát. ...Most pedig dolgozni fogok! De nem itt, ahol folyton zavarnak. Láttam északnak csodáit, most majd délnek megyek. A szép hazájába. Ott fogok dolgozni! Ekkor eszébe jutott, hogy milyen egyedül érezte magát az utón. Igen, kell valaki, akivel közölheti a benne túláradó gyönyörűséget. Emmy! Az ő csodál­kozó, gyönyörű szemébe mondani minden gondola­tot, amivel fogékony agyát a Szépség termékenyíti meg! Irt neki. Mindent megirt. És kérte, jöjjön vele, legyen a társa útjában, dicsőségében, az egész élet­re. És Emmy azt felelte, hogy nem mehet. Hivatás, kötelesség, bűvölet szegezi pályájához, útjához, ame­lyet meg kell járnia. Nem találkozhatnak, csak a csúcson, ahová az ut vezet. Károly egyszerűen dühös volt. Nagyon komolyan sohasem tudott hinni abban a kényszerítő erőben, amely Emmyt a művészethez parancsolja. Finom uri­­lánynak ismerte és annak is szerette. Most is az az érzése van, hogy Emmy kisiklott a rendes vágány­ról és valahogy újra be kell emelni őt. Hiszen csak kényszerű foglalkozást keresett, hogy a szépségét muszájból érvényesítse — na, ez is nagyon furcsa kifejezés volt, még ma sem tudja megbocsátani — elment, mert akkor rá volt szorulva. Most ez a szük­ségesség megszűnt. Hát mit köti még mindig magát a művészet kordájához? Amit ir, csupa frázis! (ö, Karancs Károly, ugye egészen más? ö iró. Az is volt mindig. És neki kötelessége saját magával és... hát igen ... a világgal szemben, hogy a benne meg­lévő értékeket kiadja!) Karancs Károly tehát dühös volt. És ha az em­ber mérges, akkor cselekszik, ha tud. ö pedig tudott. (A legtöbb bolond dolog ebből támad.) Tehát csele­kedett. Már ősidőktől kezdve úgy volt, hogy ha Em­my miatt dühösködött, Lilikéhez szaladt. Most is — szinte automatikusan — ezt csinála. Lilikét gyászban találta. Az anyja halt meg. (Éppen kapóra — bocsás­sa meg a megboldogult!) — Liliké! — szónokolt Károly. — Mondtam, hogy eljövök hozzád, el érted. Itt vagyok. El fogunk utazni. Rögtön összecsomagolsz. Nem, nem csoma­golsz. Itt hagysz mindent. A bátyádnak. Veszel min­dent, amire egy urinőnek szüksége van. Mindenből a legfinomabbat, a legszebbet. És jössz velem. El­viszlek a világ leggyönyörűbb tájaira! Liliké újságot olvasó hölgy volt. Ismerte Káro­­lyának káprázatos útját. Szegény már beletörődött, bogy a nagy ember most már nem fogja meglátni az ő parányiságát abból a szédítő magasságból, ahová felrepült. De... lám... vannak csodák az életben! Soha olyan boldogan nem csüngött még Károly nya­kában, soha még annyi ostobaságot nem gügyögött a fülébe. (Csak a kezel De talán az is kifinomul finom környezetben.) Bevásárolni azonban tudott Liliké. Értett hozzá, ízlése is volt: varrónő volt És bizony olyan előkelő urihölgy szállt be a hálókocsiba, hogy Károly na­gyon meg volt utltársával elégedve. Trieste, Venezia. Károly először látta Szent Márk terét. És amikor betelt szépségével és az benne túl­áradt, gondolatait, amelyekkel Velence termékenyítet­te meg fogékony agyát, programjához hiven közölte társával. Kissé lehangolta, hogy Liliké a közlés alatt inkább a nők ruháit vette szakértelemmel szemügy­re és csak szórakozottan hallgatta az iró szép sza­vait, értékes megnyilatkozását. De hát Liliké lelke még csukott ajtó. Majd ő felnyitja... Liliké lelkének ajtaja azonban még Firenzében is sajnálatosan csukva maradi Csak fáradt volt és unatkozott. Kérte Is Károlyt, hagyja otthon, amíg azo­kat a vacak ócska képeket és szobrokat bámulja. Az­alatt legalább kipihenheti magát. Majd a korzón ta­lálkoznak. Oda érdemes menni, ott olyan szép ruhá­kat látni... ...Hiába! A nők lélektelen és lelketlen kis álla­tok!... Nizza már más. Nizza már tetszik Lilikének. A kávéházak, a korzó, a bálák, a sokszinüen tarka élet. No meg Monte Carló és főleg a kaszinó. Játszott is és egyszer húszezer frankot nyert Boldog volt, ka­cagott, ujjongott Itt társasága is volt Különösen egy festett bajszu olasz márki udvarolt neki öregifju he­vességgel, letompitott elevenséggel és tökéletes gaval­lériával. Liliké ebben az időben nyiltan francia nyelv­órákat és titokban illemórákat vett. Károly pedig dolgozott A regényén. Nagy regé­nyén, amelynek embrióját annyi Ideig hordozta lelke méhében. Az alaptémához — a lázbeteg idők által ki­tenyésztett baktérium: a nő — most Sam Dickson newyorki pénzkirály elmélete is társult. Terjedelem­ben is hatalmas munkának tervezte. Élete főmüvének. Témájával kapcsolatosan egyszerre égető vágyat ér­zett, hogy megnézze a három várost: Rómát, Athént és Jeruzsálemet, amelyek a Jogot, a Szépséget és az Erkölcsöt adták az emberiségnek. (Jaj, hogy mit csináltak velük, belőlük! A városokból is. meg abból is, amit adtak.) Rómát: az imperialista államnak, sa­­sos, hóditó légióknak, az arisztokrata kalmárnépnek hazáját, az örök várost, amelyben a szelíd hit vilá­­gottartó hatalommá lett. Athént: a demokráciának és a demagógiának, Szokratésznek a városát, dalnak, művészetnek a forrását, emberszabású, pajkos és já­tékos istenek rózsavirágos sírját És Jeruzsálemet: gőgös-nyakas, üldözött-alázatos zsidók fővárosát, amely ma mindenkié inkább, mint a zsidóké, ahon­nan a lélek világossága fakadt, az isteneszme bölcső­jét, lánglelkü és koldus próféták prédikáló helyét. A három várost, amelyből annyi fenséges eszme, any­­nyi áldás és annyi vér, annyi könny, annyi szenve­dés áradt a világra. Beszélt erről Lilikének, aki azonban csöpp kedvet sem mutatott, hogy ezt a paradicsomot elhagyja és azt kerekse, hogy hol is volt a régi. ö nagyon jól megvan itt és mert úgyis csak terhére lenne Károly­­nak az utón, meg csak zavarná kedve töltésében, hát ha igazán jót akar vele és ha van rá mód, hagyja őt itt és majd térjen hozzá vissza. Addigra legalább megtanul franciául is, amire feltétlenül szüksége van és majd meglátja, ha visszajön, hogy milyen komilfó hölgy lesz belőle. Károly belátta, hogy a legokosabb, ha úgy tesz, ahogy Liliké mondja. Lemondott arról, hogy a lelke ajtaját, ha egyáltalán felnyitható, ő nyissa ki. Unta is már Lilikét nagyon. Bőkezűen gon­doskodott hát róla és útra kelt egyedül. Közben pi­henésül majd a darabját írja, amelyben kissé saját magát is — a sorsát, a véletlen életirányitó szerepét — persziflálni fogja. Benyomásait, utinaplóját pedig a napilapok, heti­lapok, folyóiratok és szemlék közölték. VII. Emmy most már elegáns villából saját autóján járt a stúdióba. A saját autó Brand határozott kíván­sága volt, mert szerinte ez hozzátartozik a moziszi­­nésznő disztinkcióihoz, mint a diszőrség a főherceg­hez és a faszceszes liktorok a római konzulokhoz. Különben fejedelmi szerződése volt, amely jövő­jét nem is kötötte. Kora reggeltől késő estig dolgoz­tak Branddal, aki csodákat müveit. Rendező zsenije most bontakozott ki teljes nagyságában. Korlátlan ur volt és élt a hatalmával. Mindent mert, nem ismert akadályt. A. beavatottak — természetük szerint rosz­­szat, vagy jót jósolva (inkább kívánva) — lélegzet­fojtva lesték, hogy mit csinál. A tömegek stilizált mozgását, elhelyezését például egyszerűen lefújta. Zagyva, vad összevisszaságba keverte-kavarta őket. Amikor aztán a nagy zűrzavarból kiemelkedett Em­my lenyűgöző szépsége, hirtelen megmerevítette az egész tömeget. Még a tenger is, amely eddig sziláján csapdosta Alexandria falait, enyhén elsimult, moz­dulatlanná szelídült, amikor Emmy — az isteni Szép­ség — a bástyákon megjelent. Emmy testestül-leikestül teljesen odaadta magát szerepének. Felolvadt abban. Benne és általa élt. Brandtól tüzelve, állandóan sarkalva, folytonos láz­ban égett. Amikor ott állt lenge fátyoléban az Isten­nő ellopott ékszereivel díszítve, a testet öltött Szép­ség. maga is felmagasztosult. Úgy érezte, hogy szár­nya nő. Haldoklását a börtönben, amikor szobrát mintázzák, Brand is megtapsolta. Felsen úgy járt körülötte, mint a megvert kutya. Szinte szükölt, ha meg merte szólítani. Fedorow el­lenben úgy tett, mintha semmi sem történt volna. Szemtelenül elfogulatlan arccal beszélt vele, sőt Ellen Berg társaságában meg is látogatta. Branddal Emmy jópajtásságban élt. Munka után, vagy ünnepnapokon gyakran kirándultak autón a vi-j dékre. Fáradtak voltak, elcsigázottak. Alig is beszél-5 tek. Tudták, hogy mindaketten ugyanarra gondolnak: a sikerre. Brand egy ujjal sem nyúlt soha Emmyhez. És Emmy, akinek minden energiáját lekötötte szere-, pe, nagyon hálás volt neki ezért a szivében. Csodál­ta Brandot. Ha dolgozni látta, eszébe Jutottak Felsen doktrinér fejtegetései, aki folyton a film lelkét keres­te és nem találta. Brand sohasem töprengett. Az ő kezében anyag volt a film, amelybe ő lehelt lelket mint szobrász az agyagba. Végre elkészültek a darabbal. Most már csak a technikai munkák folytak. Aggodalmasan őrizték, ne­hogy a bemutató előtt Idegen meglássa. De a filmvi­lág kíváncsisága fel volt csigázva. Beszéltek róla mindenütt és a lapok sejtelmes cikkeket közöltek a nagyszerű filmről. (A valóságban nem tudtak semmi bizonyosat, Brand minden előzetes reklámot eltiltott) Riporterek tömege állandóan üldözte Emmyt de Dia Grüne (akit Emmy ígéretéhez képest magához vett) nagyszerűen értett ahhoz, hogy a kiváncsiakat távol­tartsa és semmitérő apróságokkal fizesse ki. És eljött a bemutató napja. És vele az áhított si­ker. Brand igazolva volt. A film urai meghódoltak előtte. Régi gazdái ebben az uj hatáskörében akar­ták állandósítani, de ő hajthatatlan maradt Behozta busásan a veszteségüket, most aztán megy. Molnár Emmy máról holnapra vllághiresség lett Tapsokkal, virágokkal és hihetetlenül előnyös szerző­désajánlatokkal árasztották el. Brand csak a kezét csókolta meg. Emmy sirt és megcsókolta az arcát. — Én Amerikába megyek — mondta Brand. —i Ott tudok majd csak igazán dolgozni. És most megismétlem a kérdésemet kislányt együtt megyünk-e? — — Együtt — felelte Emmy. — Veled tartok, veled maradok (Összetegeződtek). — Akkor nagyon jó lesz. Elfogadták az amerikai ajánlatot, amely felülmúlt minden európai fogalmat, de amerikai viszonyokhoz mérten is elsőrangú volt. — Tavasszal indulunk. (Tél derekán voltak.) Ad­dig lustálkodhatunk. Hová megyünk pihenni? — Ahová akarsz. — A Riviérára? — Nagyon jó lesz. — Emmy! Ne kukkanjunk előbb haza? Te anyád­hoz, én bátyám sírjához. Hadd mondjuk ed nekik... Emmy epirult, könnyes lett a szeme. — Aztán — folytatta Brand — elvihetjük a ma­mát is Nizzába. Hadd örüljön 6 is velünk. Emmy sirt. Brand apásan megsimogatta a fejét. így kerültek hármasban Nizzába. És Emmy most sem lett Brand szeretője. Szavakkal, az okot világosan megjelölő és helye­sen kifejezője szavakkal talán egyikük sem tudta vol­na megmondani, hogy hogyan és miért történt az. ami nem történt. Mi is volt az, ami vlsszatarttotta őket, hogy egymáséi legyenek. Brand: ha vizsgálná magát, úgy találná, hogy szereti Emmyt. De ehhez a szerelemhez más is járult, amit eddig máskor nem tapasztalt. Valami tiszta, nem is testi, de lelki vonzalom, mintha a testvére is volna. Vagy olyan, aki a védelme alatt van. Becsülte. Kris­tályos, egyenes jellemét, erős akaratát, nagy intelligen­ciáját, kápráztató tehetségét, amelyet nagyszerű szép­sége tökéletesített. Tudta, hogy legmerészebb művé­szi álmait meg fogja vele valósítani. És valahogy — isten tudja — csúnyának, tisztességtelen dolognak érez­te (szemérmes és naiv volt szerelem dolgában, mint a legtöbb egészséges férfi), hogy most úgy járjon el, mint egy ügynök, aki beinkasszálja fáradozása diját, a províziót. Hát ő van olyan gavallér, hogy lemond a fizetésről. Ingyen tette, amit tett. Azaz, hogy nem is ingyen. Hiszen Emmynek legalább is annyi része van a sikerben, mint az ő munkájának. Aztán meg Emmy mennyasszony. Tehát tabu. Elhódítsa magának? És akkor? . . . Valami szép formában, aminek semmi köze közös munkájukhoz? . . . Ilyen okok, de mind együtt, egymást hol erősítve, hol gyengítve, hatottak Brandra. De ő nem szeretett töprengeni. Nem volt kontemplativ természet. A bátyja esete Emmy anyjával szintén feszélyezte és féknek érezte azt. Sokszor annak az okát is nehéz megmonda­ni, amit az ember tesz, hát még azért, amit nem tesz. Akárhogy is volt, soha sem tett kísérletet, hogy Em­myhez szerelemmel közeledjék. ... És Emmy? Emmy bizony szintén nagyon meg lenne akadva, ha számot akarna vetni magárai, a szi­vével. Eddig erre nem ért rá. Minden gondolata, min­den érzése a szerepére irányult. Más minden lesiklott róla. így történt, hogy Károly Írói sikerét sem tudta annyira méltányolni, amennyire azt Károly szerette és elvárta volna. A>ezerepe úgy tűzött a leikébe, mint az autó nagy reflektorlámpája, amely mellett más fénjj

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom