Bácsmegyei Napló, 1927. december (28. évfolyam, 334-360. szám)

1927-12-25 / 356. szám

106. oldal

BACSMEGTEI NAPLÓ

1927 december 25

tőlem? Nos, akkor tévedsz, mert eredetileg én mondtam Dezsőnek, udvaroljon szegény Klárinak, maguk épen összeillenek, egyik olyan unalmas, mint a másik.

Klári valamit hápogott, de én: — megyek, ezer dolgom van — kiáltással faképnél hagytam.

Délután ozsonnára öreg nagynénémbez voltam hiva, aki, ha igaz, valamikor rám hagyja a vagyonát. Ez a meghívás külön kegynek számított, egyébként csak vele egykorú három kávénénike volt jelen. Szerényen visszavonulva az asztal végére örültem, hogy a pokoli traccsban szóhoz sem engedtek jutni. Szerencsétlenségemre Elvira néni, a nagynéném süket harátnője hozzám fordult valami kérdéssel:

— Igaz, hogy X-né otthagyta az urát?

— Mért érdekli ez a nénit?

Szegény nyilván azt hitte, hogy valami intim részlettel szolgálok, füléhez tette a hallócsövet:

— Mondja csak mégegyszer?!

— Nincs kedvem ordítozni Elvira néni!

Elvira néni bájos mosollyal köszönte

meg a bókot.

Egy darabig békén elmélkedtem sorozatos baleseteimen, mikor a kifestett, kiöltözött Janka néni, aki még mindig a fiatalokhoz számítja magát, karonfogott és egy sarokba cipelt:

— Mondja drágám, nem fog engem öregiteni egy fekete estélyi ruha?

— A nénit már nehezen öregithetné még jobban valami!

Egy darabig hüledezett, aztán hiába akarták tartóztatni, mint a fergeteg, elviharzott.

Pár perc alatt leszedték róla is, valamint összes jelen nem levő barátnőjükről a keresztvizet, mikor a nagynéném hozzám fordult:

— Nos, hogy érzed magad, hogy mulatsz?

Az igazság

Vas Imre későn ébredt. 8 óra volt már, pedig kilenckor tárgyalása lesz a büntető járásbíróságnál, s addig az ügyvédhez is el kell mennie. Minthogy azonban az utak nem jelentettek időt a számára, hisz pompás autója 100 kilométerrel haladt, volt ideje csokoládéja ivása közben elmélázni az este olvasott Karinthy tréfán, mely arról szól, hogy aki egy bizonyos székbe ül, tudtán kívül rettenetes igazságokat mond. Egyszerű Igazságokat, melyek hatásukban rettenetesek. Egyszerre felugrott fekhelyéről, oly hevesen, hogy a csokoládés csésze felborult és befestette a paplant.

— Megkísérlem — szólt extasisban — egyetlen napig megpróbálom, lesz, ami lesz. Ha régi szentek lemondhattak vallásukért minden javaikról, életüket is odadobhatták, én is elviselhetem az igazmondás következményeit, már csak azért is, hogy meglássam, mi lesz belőle. Egy napig feltétlenül és minden áron igazat mondok, határozta el.

És ment az ügyvédjéhez.

— Ügyvéd ur, a szomszédomat vén gazembernek címeztem, ezért mára be vagyok idézve a bírósághoz, szíveskedjék védelmemet elvállalni. Mennyit kér. ha kérdeznem szabad?

— Csak annyit, — szólt az ügyvéd,— hogy a bíróságnál ne mondjon ilyen leplezetlenül igazat, ráér a papnál gyónni. Si fecisti, nega. Ha megtetted, tagadd.

— Nem ügyvéd ur, nem szándékszom hazudni, s rám is bizonyítják. Védjen meg bűnösségem dacára. Mennyit kér?

— Ilyen makacs vádlottól? Kétezer dinárt. Bolond volnék, ha egy fillérrel kevesebbet elfogadnék.

— De ügyvéd ur, hiszen Ön nagyobb gazember, mint a szomszédom.

Ezzel Vas Imre elrohant, s valóban rohannia kellett, részben, hogy utol ne érje az utána dobott nehezék, részben, hogy el ne késsé a tárgyalást.

— Azzal van vádolva — szólt a biró. hogy érdemes szomszédját vén gazembernek nevezte. Bűnösnek érzi-e magát?

— Igenis bűnösnek, — felelt Vas, — mert hát ki volna köztünk büntelen, de én talán másoknál is vétkesebb vagyok. A szomszédomra elég szomorú, hogy nem fiatal már, a legnagyobb bűn azt eszébe juttatni. Továbbá, ha valamely tette ellen fel voltam háborodva, akkor szelíden kellett volna korholnom érte, hogy neki magának ne fájjon. Bárhogy megbüntet biró ur, lelkiismeretem ítélete súlyosabb lesz.

A sértett erre sírva fakadt és visszavonta a vádat.

De 11 volt az óra és mennie kellett d menyasszonyához. Ment is. A nő ajkát nyújtotta felé, Vas nem csókolia meg. Igazat csak mondani akart, de úgy belejött, hogy tettekben is folytatta.

_ é nű sértődve és megdöbbenve állt.

— Már régen nem unatkoztam Így!

Isten őrizzen, hogy álmomban viszontlássam a néni baziliszkusz tekintetét! Rohanok hazafelé a sötétedő uccán, hát látom messziről Dr. Link köpcös alakját sajnos már nem lehetett kitérni, széles mosollyal épen felém tart:

— Hol volt ilyen sokáig? Örülök, hogy láthatom!

— Én nem! — feleltem hidegen és otthagytam a sóbálványként meredő szegény Linket.

Kapunkhoz érve megkönnyebbülten felsóhajtottam: — szerencse, hogy már este van és nem találkozom ma már senkivel!

Anya már várt és azonnal leolvasta arcomról, hogy rossz fát tettem a tűzre, én pedig töredelmesen meggyóntam baklövéseimet.

Anya szó nélkül hallgatott, csak a színek váltakoztak örült gyorsasággal az arcán. Mikor befejeztem, pár percig vihar előtti csend volt, aztán ö kezdte e!:

— Az még hagyján. hogy az egész házat magadra zúdítottad, hogy többé sem az üzletbe, sem a masamódhaz nem mehetünk, nem volt elég, hogy Gyurit, a táncosodat elidegenítetted magadtól, legjobb barátnőddel összevesztél, tiszteletreméltó agg hölgyeket sértegettél, még a nagynénéd kegyéről is lemondhatsz, hanem mindennek betetőzéséül még Dr. Linket is elriasztottad, pedig már több Ízben tett célzást nekem, hogy elvenne feleségül!

Tirádája végeztével anyám kimerültén elhallgatott, csak annyi ereje maradt, hogy a fejemhez vágja a kezében tartott könyvet.

Szerencsére csak egy könnyű francia regény volt és igy nem lett igaza a közmondásnak:

»Szólj igazat, betörik a fejed!«

Irta: Kjtzmct.

diadalt arat

Nem tudott mást kérdezni: »Már nem szeret?« Nehéz volt erre a válasz, de Vas a sivatagbeli szentekre gondolt és következetes maradt.

— Hogy szeretem-e? Inkább félek magától, respektálom is nagyon, ez minden. De sem szerelmet, sem más rajongó érzést nem árulhatnék el, ha egyszer igazat kellene mondanom.

— És csak azért jött el, hogy ezt megmondja?

— Nem, nem azért. Látni akartam, hogy látása megerősítsen ingadozó elhatározásomban, mert éreztem már néha Maga mellett, hogy talán nem is leszek oly boldogtalan.

— De szerencsétlen fiú, hát akkor mért akar elvéfini. Illetve mért akart, mert a mai viselkedése után, ugyebár szó sem lehet erről többé?

— Hogy mért akartam? Hiszen tudja, ha akarja. Mert ebben a kis városban, melyhez sorsom és birtokom köt. Maga az egyetlen rangszerü partié és; mert szegény anyám nagyon belene- j veit, hogy Maga lesz a feleségem, ügy veszem tudomásul tiz év óta (mikor Maga 10 éves volt, én meg 16), mint ahogy tudomásul veszem a körülöttem megnyilvánuló természeti törvényeket.^

Mondanom sem kell, hogy ez a beszélgetés nem folyt sokáig, Vas Imre hamarosan kikerült az uccára, mint egykor Toldi Miklós. Még jó. hogy nem »kicsöppent.« Az ördög pedig nem alszik, szembe jött vele a szép és hun- j cut kis postáslány.

— Kezét csókolom, de a száját gon- - dolom, szólt Vas Imre.

A postáslány elhült erre a szemtelen- ' ségre, hisz ez a gazdag fiú még észre sem vette őt, ép hogy be volt mutatva, no meg vőlegény is köztudomás szerint. Mindazáltal megkezdődött a kimagyarázkodás, mely rövidesen a lányka lányszobájában folytatódott, egy két pohár konyak mellett, s különféle agg hölgyek élénk asszisztenciájával.

Pár szó azok közül, melyek egy óra múlva váltódtak, ime mutatóba.

— Mit talál bennem rendkívülit?

— Nem tudom. Ha a szerelem illúzió,! úgy nem kell magyarázat. Az az illu- j zióm, hogy a szerelem magával sokkal több bűnös gyönyörűséget okozna ne-! kém. mint bárki mással. Ha pedig Schoppenhauer hívéül szegődöm, s elhiszem, hogy az ifjak egymásban a jövődném- I zedék reményeit szeretik, akkor' meg | kell állapítanom, hogy a Maga hókeble j pompásan alkalmas egy csemete táplálására.

ó, jaj. mert hogy ebben a mederben sem sokáig lehet eg ifjú lánnj *1 kon- ] verzálni, Vas tehát ugyancsak kicsöppent az uccára, de távozása után a lány izgatott vitába kezdett össz gyámjaival a stafirung beszerzésére szolgáló hitel fedezeti alapjairól.

Most Vas ebédel. S ilykép morfondírozik:

— Az ügyvédet legazembereztem, megspóroltam vele kétezer dinárt, mert mire feljelent, akkor már nem leszek köteles igazat mondani és tanúja egy sincs. A biró meg felmentett, épen, mert igazat mondtam. A vőlegénység nem lesz rám ezután súlyos lidércnyomás, ellenben el fogom venni azt a lányt, akibe minden józan ész ellenére oly illetlenül szerelmes vagyok. Nincs semmije. De van talán valami isteni igazság, hogy az én meg nem érdemelt nagy vagyonom olyan nőt emeljen ki, akinek ez álmai álma volt, s akinek ez örömet okoz.

Mert, hogy az Igazat folytassam, az én személyem csakugyan nem alkalmas arra, hogy egy lánynak az álmai álma legyek.

Dr. Boschan Sándor

Csak őszintén

Amikor a Bácsmegyei Naplóban olvastam a felhívást az »Egy nap hazugság nélkül« pályázatára, mosolyogtam. Éz is valami, gondoltam, hát ennél könnyebb sincs. Elhatároztam, hogy pályázom. Ugv gondoltam, egész egyszerűen egy hétig feljegyzem naplószerüen reggeitől-estig, hogy mit tettem, kivel mit beszéltem és aztán kiválasztom azt a napot, amelyik legjobban megfelel. Kicsit igazitok, simítok rajta és kész. De itt volt a bökkenő. Mikor átnéztem feljegyzéseimet, rájöttem, hogy egy hét alatt sok mindent tettem, csakhogy nem volt ott bizony egy óra sem hazugság nélkül. Ez a módszer tehát nem vált be. Másképp kell ezt csinálni. Megállapítottam előre egy napot, megfogadtam, hogy attól a pillanattól kezdve, hogy felkelek, esti tizenegyig »csak őszintén« jelige alatt fogok mindenkivel beszélni.

Megjegyzem, hogy még nem is került sor a felkelésre és máris kezdődött. Pillantásom alvó férjemre esett— aki egyébként kifogástalan angol ruhájában, vagy pláne városi bundájában elég jól fest — igy alva azonban nem valami ideális benyomást keltett. Nem lett volna semmi baj, de ő is ép felébredt. Mit nézel úgy mucuskám és miért nevetsz? — kérdezte.

Már ép valami tréfával el akartam ütni a dolgot, mikor eszembe Jutott fogadalmam és a pályázat. Tehát megmondtam őszintén, hogy oly buta pofát vágott álmában, hogy muszáj volt nevetnem. Erre persze megsértődött és szintén néhány őszinte megjegyzést tett, ami viszont nekem elég rosszul esett.

Elképzelhető, hogy ez jókedvemet alaposan elrontotta, de viszont legalább volt belőle hasznom, mert mérgemben mindjárt megmondta» a tejesasszonynak, ha tovább is vizet hoz tej helyett, hát tartsa meg magának. Meg vagyok győződre, hogy legalább egy hétig rendes tejet hoz.

Mikor férjem hivatalba ment — hogy a reggeli incidenst jóvá tegyem — az ablakból mosolyogva integettem feléje, mire a háziasszonyom a másik ablakból megjegyezte, hogy lám milyen jő is egy ilyen szép uccai lakás. — Szép lakás, mondom én, no ez még távol áll attól a forgalomtól. — Micsoda, mondja ő. talán nincs is megelégedve, persze most, hogy lehet stájgerolni, most nem elég jó, de amig majdnem ingyen laktak, ió volt. — Bocsánat, mondom én. akkor sem volt szebb, de amig olcsón laktunk, eltűrtem az ön szekatúráit, de most, mikor a ház értékének felét követeli egy havi házbér fejében, nem fogok eltűrni semmit. — Úgy, mondja ő, hát vegye tudomásul, hogy május egyre felmondok.

No szépen vagyunk, gondoltam magamban, mit szól majd a férjem. Nem ép a legrózsásabb hangulatban visszafordulok és mit látnak szemeim! Gimnazista fiam a szomszédos szobában nem egészen sikertelen kísérletet tesz. hogy a szobalányt megcsókolja. Erre következik egy jól sikerült pofon részemről, bőgés csemetém és s'koly a szobalány részéről. — Én ártatlan vagyok, mentegetödzik a lány. de tekintettel a háziaszszonnyal folytatott csevegésemre, jókedvemben talált. — Hallgasson maga szemérmetlen személy, nem elég, hogy én vagyok a maga ügyetlensége miatt az üvegesnél a legjobb kuncsaft, még ezzel a taknyos kölyökkel is kikezd. Nem elég magának az a féltucat vőlegény és unokatestvér? Kérem, ha a nagysága a becsületemben gázol, keressen más lányt. Alásszolgája és már ment is. — Istenem, gondoltam, még 10 óra sincs és már mennyi galiba.

Ekkor toppant be kedves szomszédnőm. — Édesem, ugy-e adhat kölcsön 5 tojást? Máskor csak azt mondtam volna, hogy szívesen, miközben pukkadtam volna, de most megmondtam neki. hogy adok, ha muszáj, bár nem szeretném, ha ismét záptojást kapnék vissza, mint a múltkor. Persze megsértődött, de a tojást elvitte. Nos, gondoltam, itthon ma minden rosszul sikerül, legjobb lesz, ha elmegyek a déli korzóra.

Mindjárt a cukrászda előtt találkoztam Ellával. — Mit szólsz az uj bundámhoz? — ez volt az első szava.

— Szervusz, mondom, hát bizony édesem oly kövér vagy benne, mint egy most aktuális hizó és ez a pilóta kalap még kisebbé tesz, pedig már elég köpcös vagy. Amit ő nekem mondott, azzal ő is őszinteségi rekordot érhetett volna el, pedig nem tett fogadalmat és nem is pályázott.

Hazaérkezve a szakácsnő olyan ross* ebéddel vár bennünket, hogy azt bizony máskor sem dicsértem volna meg. Hallja, mondom, ez mégis csak borzasztó, hogy lehet valaki olyan ügyetlen, hisz maga mindent fordítva csinál. A sült kemény, viszont a torta oly puha, hogy kanállal kell enni. Erre persze szájalás, felmondás vagy legalább béremelés. — Istenem, gondoltam, nagyon jó idegek kellenek ehhez az igazmondó élethez.

Délután Olgáékhoz voltam hivatalos teára. — Mit szólsz édesem, milyen sokan jöttek ma — mondja Olga. — Bizony, mondom és mily szerencse, hogy minden olyan rossz, amit készítettél, mert különben a legnagyobb zavarba jönnél, olv kevés. Mive! láttam, hogy őszinteségemmel itt sem aratok tetszést, hát nem is maradtam soká.

Vacsora után persze elmentünk a kávéházba. — Végre, gondoltam, kissé kellemesén fogok szórakozni. Rámférne a mai nehéz nap után. A Zsiga mindjárt fel is kért, de alig cserlsztonoztunk egy pár óra hosszat és mégis legalább húszszor a lábamra lépett. Eleinte hallgattam, de mikor kérdezte, hogy én is úgy élvezem-e a tánc gyönyöreit, mint ő, meg kellett mondanom, hogy nem elég. hogy minden taktus és tánctudás nélkül Itt órákig rázogat, még a lábamat is agyontapossa. Erre persze sértődés stb .

Szerencsére ekkor már 11 óra volt és azt hiszem, hogy fogadalmamnak ép eleget tettem, de rögtön meg is fogadtam, hogv a világért nem mondok egyhamar sit'hmck őszinteségeket.

Székely Lázamé Velikibecskerek

Vojvoda Putnika 3.

Cs di az igazai!

Bálint fejfájással ébredt, amit a tegnap esti hosszabb kávéházi fennmaradásának köszönhetett. Gyorsan öltözködött és sietve ment a lakószobába, hol nevelőszülei már türelmetlenül várták.

— Jó reggelt hétalvó — mondta neki bácsija — néni már aggódott, hogy valami bajod történt.

Bálint azt akarta mondani, hogy semmi baja nincs, de idejekorán eszébe jutott, hogy »csak az igazat«, ezért azt válaszolta:

— Kissé fáj a fejem

— Ugyan menj — válaszolta bácsija —a mai fiatalság már nem bir el semmit. A mi időnkben máskép volt! Még most is többet bírunk ki, mint ti fiatalok! De mért nézel bennünket olyan gvanakodóan, talán nem vagyunk jó erőben és egészségben?

— Igaz, de mindketten túl jól táplálkoztok. úgy hogy eutaütéstől lehet tar! tani. Több mozgást kellene tennetek.

1 A két öreg ijedt és meg'epett pillantást váltott egymással.

— Egészen ránk ijesztesz, szegény fiú, mit tennél nélkülünk? Valid be, hogy nem lenne több boldog napod és bánatodban

: csakhamar követnél bennünket. Ezt néni- I je mondta.

— Igen, gyászolnálak benneteket, de aztán idővel megvigasztalódnék.

Erre mindketten sértő szavakkal tá: madták.

I — Nem hittük volna, hogy ennyire 1 szívtelen és hálátlan vagy, hisz mi neveltünk fel. mikor árván maradtál. Vagy talán már a halálunkra is gondolsz?

— Igen — volt a válasz.

— Talán már terveket is szőttél, hogy mit teszel az örökséggel?

Bálintnak ugyan nehezére esett a va- 1 lasz, de azért azt mondta, bizony ő a tégi